Pesti Srácok

Hasba szúrta magát két migráns a finn parlament épületénél

null

Hasba szúrta magát két ember a finn parlament épületénél - írta pénteken Twitter-profilján a helsinki rendőrség. A Helsingin Sanomat című finn napilap értesülései szerint mindketten menedékkérők.

A helyszínre több mentő- és rendőrautó érkezett, a hatóságok lefoglaltak két kést. A két sebesültet kórházba vitték - jelentette Twitter-üzenetében a helyi rendőrség, amely nyomozást indított az ügyben. A Helsingin Sanomat a parlament biztonsági szolgálatának vezetőjére hivatkozva írt arról, hogy a rendvédelmi erők tagjai olyan személyes okmányokat találtak a két sebesültnél, amelyeket menekültközpontok bocsátottak ki. A rendőrség viszont a sebesültek származására és állapotára vonatkozó információkat még nem közölt.

A hatóságok feltételezése szerint az illetők nagy valószínűséggel öngyilkosságot kíséreltek meg. A különböző hírügynökségek beszámolóiból egyelőre nem derült ki, hogy a két férfi miért próbált kísérelt meg véget vetni életének.

A sebesültek származására és állapotára vonatkozó információkat a rendőrség még nem közölt. A Helsingin Sanomatnak sikerült hozzájutnia a parlamentre szerelt térfigyelő kamerák feltételeihez. A napilap állítása szerint a felvételek tanúsága alapján az öngyilkosságot megkísérlő két ember migráns.

PestiSracok facebook image

(Képünk csak illusztráció)

MTI; Vezető kép: sputnikinternational

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.