Pesti Srácok

Kapaszkodjanak meg: a DK pártszavazást tart arról, összefogjanak-e az ellenzéki pártokkal vagy egyedül is legyőzik a Fideszt

Kapaszkodjanak meg: a DK pártszavazást tart arról, összefogjanak-e az ellenzéki pártokkal vagy egyedül is legyőzik a Fideszt

A Demokratikus Koalíció (DK) pártszavazást tart arról, hogy a jövő évi választáson összefogjanak-e más ellenzéki pártokkal - jelentette be a DK ügyvezető alelnöke. A pénteken kezdődő internetes voksoláson minden párttag részt vehet, a szavazás hat napig tart, a végeredményt pedig jövő hét pénteken jelentik majd be.

Molnár Csaba keddi, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, két kérdést tesznek majd fel, az egyik arról szól, hogy az általuk demokratikusnak tartott ellenzék mind a 106 egyéni körzetben indítson közös jelöltet. A másik a közös lista elutasításáról, ha azon nem szerepelhet Gyurcsány Ferenc. A két kérdés szövege:

Indoklásként az EP-képviselő azt mondta, a Demokratikus Koalíció meggyőződése, hogy a jövő évi országgyűlési választáson csak akkor van esélye az ellenzéknek, ha mind a 106 választókerületben közös jelöltet tudnak állítani. Ehhez képest még a közös vagy külön lista kérdése is érdektelen, mert az nem feltétele a kormányváltásnak - tette hozzá. Arra a kérdésre, hogy a többi párt együttműködne-e velük azt felelte, hogy "mindenki összefogna a DK-val". A szocialisták azt mondták, hogy összefognának, de Gyurcsány Ferenccel problémájuk van, az Együtt, illetve a Párbeszéd szintén, csak ők koordinált jelölteket szeretnének, vagyis összefogási akaratban nincsen hiány, csak annak kivitelezésével van probléma - jelentette ki.

PestiSracok facebook image

PS/MTI, fotó: PS/Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.