Pesti Srácok

Marosvásárhelyi iskolaügy: Orbán egy telefonnal helyretette a románokat

Marosvásárhelyi iskolaügy: Orbán egy telefonnal helyretette a románokat

A 888.hu arról ír, Liviu Dragnea, a kormányzó szociáldemokrata párt elnöke Facebookon tette közzé, hogy telefonon beszélt Orbán Viktor magyar kormányfővel. A két politikus megállapodott, hogy a marosvásárhelyi katolikus gimnázium a jövőben zavartalanul működhet, valamint arról, hogy hazánk támogatja Románia OECD-tagságát.

A portál felidézi, először 2016. novemberében indított eljárást a Román Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) az iskola ellen, azzal az indokkal, hogy jogellenesen hozták létre. A Maros megyei tanfelügyelőség szeptember elején felfüggesztette a magyar tannyelvű katolikus iskola működését. A konfliktus diplomáciai csörtévé fajult. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Románia OECD-tagságának támogatását is visszavonta volna, amennyiben nem oldódik a helyzet. A portál hozzáteszi, mivel időközben gimnáziumi épület visszaszolgáltatásának felülvizsgálatát is kezdeményezte Marius Pascan, a Népi Mozgalom Párt Maros megyei képviselője, gyakorlatilag az épületet is elvették volna az iskolától.

Orbán Viktor szombat délután telefonon beszélt Liviu Dragneaval, aki arról számolt be FaceBook-oldalán, hogy két ügyben is megállapodás született, a román kormány megoldja a gimnázium problémáját, valamint a magyar kormány támogatja Románia csatlakozását a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez. Dragnea meglehetősen optimistán ki is jelentette, hogy országa még az idén csatlakozhat a globális kereskedelmi szervezethez. A román politikus szerint a gimnázium körül kialakult helyzet egy bírósági ítélet következtében történt, nem a katolikus egyház vagy magyar kisebbség elleni támadás jele. Azt is mondta, a román hatóságok kötelessége gyors megoldást találni.

Forrás: 888.hu;

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?