Pesti Srácok

Megtisztul a végrehajtói szakma

Megtisztul a végrehajtói szakma

Alaposan átrostálják a végrehajtói szakmát; hamarosan akár három tucat végrehajtónak is megszűnhet a megbízatása amiatt, mert az érintetteknek nincs jogi diplomájuk és nem is vették fel őket az ország egyetlen jogi karára sem. Eközben az elmúlt hónapokban új, immár jogvégzett szakembereket neveztek ki - írta a Magyar Idők kedden.

Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke elmondta, 2017. december 31-én minden végrehajtónak kell, hogy legyen jogi diplomája, de legalább jogi egyetemre kell járnia. Az a végrehajtó, aki nem tudja igazolni, hogy felvették és be is iratkozott, annak az év végén megszűnik a megbízatása. A Magyar Idők úgy tudja, nagyjából három tucat végrehajtó "hullhat ki" a fenti feltétel miatt. Schadl György ezt nem erősítette meg, de hangsúlyozta, a távozók számától függetlenül nyilvánvaló, hogy a végrehajtás szakmai színvonalának emelkedése a hitelezők és az adósok helyzetét is megkönnyítheti.

Az elnök elmondta azt is, hogy tavasz óta számos álláspályázat jelent meg, és szinte mindegyiknél többszörös volt a túljelentkezés. A korábban körülbelül 170 tagú szakmai közösség létszáma 230-ra nő, jelenleg nagyjából kétszáz végrehajtó dolgozik az országban - tett hozzá. Az utóbbi hónapok pályázataira mások mellett ügyvédek, végrehajtási ügyszakos bírók, közjegyzőhelyettesek is jelentkeztek. A pályázók közül végül - mások mellett - egyetemi tanszékvezető tanárt és nagydoktori tudományos fokozattal rendelkező személyt is végrehajtónak neveztek ki - írt a lap.

Forrás: MTI; fotó: blikk.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.