Pesti Srácok

Megvalósult a nagy ellenzéki összeborulás, persze a Jobbik is ott van közöttük

Megvalósult a nagy ellenzéki összeborulás, persze a Jobbik is ott van közöttük

A Fidesszel szemben álló valamennyi ellenzéki párt megállapodásra jutott a Fideszt követő új, demokratikus kormány egészségpolitikai alapelveiről. Ez az első olyan alkalom, amikor a baloldali- szabadelvű ellenzék és a Jobbik közösen lép fel. Közben a Magyar Liberális Párt ügyvivői testülete úgy döntött, hogy a párt támogatja a szocialista Botka László által meghirdetett programalkotási és együttműködési folyamatot - közölte a pártelnök a szervezet szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Az egészségügyi szakmai megállapodást részletesen kifejtő dokumentumot ezekben a napokban írják alá a pártok elnökei, köztük Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, aki ma reggel látta el azt kézjegyével -olvasható a DK közleményében. A megállapodást kéthónapos szakmai egyeztetés előzte meg, melynek kezdeményezője és szervezője Kincses Gyula egészségpolitikus, korábban az MDF parlamenti képviselője, majd a Gyurcsány-kormány egészségügyi államtitkára volt. A közösen elfogadott egészségpolitikai alapelvek szerint a legfontosabb cél, hogy az egészségügyi rendszer finanszírozásának, szerkezetének átalakításával, az egészségügyi dolgozók megbecsülésével, tudatos, a kormány által is szervezett egészségügyi felvilágosítással, a prevenció legszélesebb körű kiterjesztésével két parlamenti ciklus alatt hozzuk be a mintegy négyéves lemaradásunkat a várható élettartam tekintetében a nyugat-európai országokhoz képest.

A Magyar Liberális Párt támogatja a szocialista Botka László által meghirdetett programalkotási és együttműködési folyamatot

Fodor Gábor elmondta, hogy a munkában külügyi kabinetjük vezetője, Szent-Iványi István vesz majd részt. A politikus azzal érvelt, hogy csak az ellenzéki együttműködés teremtheti meg a kormányváltáshoz szükséges alapokat. A választók, különösen a demokratikus ellenzéki oldal szavazóinak elsöprő többsége együttműködést akar az ellenzéki pártok között - jelentette ki. Egyúttal felhívta a figyelmet, hogy egy friss közvélemény-kutatás válaszadóinak 73 százaléka egyetértett azzal, hogy egy ellenzéki összefogás során a Magyar Liberális Pártra is szükség van a kormányváltáshoz. Szent-Iványi István szintén azt hangsúlyozta, hogy azért kell részt venniük a "kormányváltók szövetségének" tanácsadói munkájában, mert csak széles körű együttműködés vezethet el a kormányváltáshoz. Hozzátette, ez a szövetség nemcsak a pártokat, de a civileket is képes megszólítani. Hangsúlyozta, nem a szocialisták vagy a liberálisok programját kell elkészíteni, hanem a kormányváltók szövetségét, amelyet mindenki a magáénak érezhet és amely képes helyreállítani az ország romokban heverő nemzetközi tekintélyét. Fodor Gábor egy kérdésre válaszolva azt mondta, ezzel párhuzamosan saját programot is készítenek, de remélik, hogy a mostani munka elvezet a közös fellépéshez.

PestiSracok facebook image

PS/MTI, a fotó illusztráció!

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?