Pesti Srácok

A muzulmánok elleni gyűlölet-bűncselekmények miatt aggódik az EU

A muzulmánok elleni gyűlölet-bűncselekmények miatt aggódik az EU

A megkülönböztetés és az ellenük irányuló gyűlölet-bűncselekmények miatt nem tudnak beilleszkedni a muzulmánok Európában, pedig nagyon szeretnének – állapította meg egy teljesen független EU-s szerv. A Felmérés eredménye nyomán összehangolt aggódásba és fogadkozásba kezdett az Európai Bizottság több tagja, mondván, nem hagyhatják, hogy hátrányos megkülönböztetés és zaklatás érje az EU-ban élő, a demokrácia iránt mélységesen elkötelezett és az integrációt vágyó muzulmánok széles tömegeit.

Az Európai Unióban (EU) élő muzulmánok túlnyomó többsége nagyfokú bizalommal rendelkezik az európai demokratikus intézmények iránt, annak ellenére, hogy jelentős megkülönböztetést és zaklatást tapasztalnak a hatóságok és a többségi társadalom részéről – közölte friss jelentésében az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) csütörtökön. Michael O'Flaherty, az unió bécsi székhelyű intézményének igazgatója kijelentette, a felmérés eredménye ellentmond annak az állításnak, hogy a muszlimok nem integrálódnak az európai társadalmakba. Épp ellenkezőleg, körükben a demokratikus intézményekbe vetett bizalom magasabb, mint a lakosság nagy részében általában – mondta.

A tizenöt uniós tagállamban, több mint 10 500 muzulmán bevándorló és az Európában született muzulmán vallású fiatal megkérdezésével rögzített felmérés szerint az unióban folyamatosan diszkrimináció éri őket, és az ellenük gyűlöletből elkövetett bűncselekmények akadályozzák a beilleszkedésüket, csökkentik a munkába állásuk esélyeit, amely úgy az egyén, mint egész közösségek elidegenítésének kockázatával és veszélyes következményekkel jár. A „veszélyes következmények” feltehetően az európaiak ellen, muzulmán szélsőségesek által, lassan napi rutinban elkövetett gyűlölet-bűncselekmények európéer neve, de a kirekesztés és zaklatás ezen válfaja miatt kevésbé aggódnak az EU-s szervek.

Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke a felméréssel kapcsolatban kijelentette, az uniós bizottság nem enged teret a muszlim állampolgárokat érő intoleranciának. Věra Jourová igazságügyi biztos szerint a jelentés arra hívja fel a figyelmet, hogy a muszlimokkal szembeni megkülönböztetés túlságosan elterjedt Európában, különösen a muzulmán nők előtt álló kihívások adnak okot aggodalomra. Európai, nemzeti és helyi hatóságok és intézmények feladata, hogy a megkülönböztetés ellen hozott intézkedéseknek érvényt szerezzenek, és hogy a muszlim közösség bízhasson a rendőrségben – közölte a biztos. Finoman pikáns, hogy miután a döntően muzulmán migránsok betelepítéséről a nemzetállamok feje fölött döntött az EU, a muzulmánokkal szembeni megkülönböztetés elleni intézkedéseket már a nemzetállamokra is rábízná Brüsszel.

PestiSracok facebook image

A női kvóta után jöhet a muzulmánkvóta… Felkészül a muzulmánnő-kvóta

Az alapjogi ügynökség jelentése szerint a megkérdezett muzulmán válaszadók 76 százaléka nyilatkozott úgy, hogy szorosan kötődik ahhoz az országhoz, ahol él. A munkát keresők 31 százaléka élt ált hátrányos megkülönböztetést az elmúlt öt évben. A válaszadók 42 százaléka szerint a rendőrség bevándorló vagy etnikai hátterük miatt igazoltatták őket. A jelentés ezek megelőzése érdekében a megkülönböztetés elleni jogszabályok megsértése esetén hatékony szankciókat javasol, a rendőrségbe vetett bizalom megerősítését célzó tájékoztatás szükségességét hangsúlyozza és a muszlimok részvételének növelését a döntéshozatali folyamatokban.

Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) az EU független testülete, amely az alapvető jogokkal kapcsolatban nyújt szakértői tanácsadást az uniós intézmények és a tagállamok számára.

MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.