Pesti Srácok

Német főszerkesztő: Orbán megvédte a magyar népet, politikája helyénvaló

Német főszerkesztő: Orbán megvédte a magyar népet, politikája helyénvaló

Interjút adott a Junge Freiheit konzervatív hetilap főszerkesztője a 888.hu-nak, amelyben többek között arról beszélt, hogy a magyar kormány bevándorlási politikája megvédte Magyarországot a terrorizmustól. Szerinte Orbán Viktor azon kevesek közé tartozik, akik helyesen látják a migráció és az iszlamizáció kockázatait. Arról is beszélt, hogy a vasárnapi német választásokon az AfD 10-12 százalékos eredményt érhet el, ez pedig alapjaiban fogja megváltoztatni a német politikai klímát.

Dieter Stein, a Junge Freiheit, német konzervatív hetilap főszerkesztője a 888-nak adott interjúja során beszélt arról, hogy a német média politikai tudósításai egyoldalúak, ennek pedig az az oka, hogy az újságírók túlnyomó többsége baloldali és balliberális. Stein az illegális bevándorlás kapcsán arra emlékeztetett, hogy Németországban szinte minden orgánum üdvözölte a folyamatot, a JF viszont figyelmeztetett a problémára.

- mondta a főszerkesztő. Ezzel összefüggésben hozzátette, a JF feladata, hogy nyilvánosságot teremtsen annak, amely nem lehet nyilvános. Közölte, hogy politikai fordulatra van szükség, mert Európát számtalan válság fenyegeti. Kiemelte a fiatalokat sújtó munkanélküliséget, az unió szuperállamá való fejlődését és a migrációt is. Úgy vélekedett, hogy a német "Willkomenskultur" azon alapszik, hogy a baloldali beállítottságú elit jó dolognak tartja a multikultit, de az ezzel járó problémákról már megfeledkeznek.

PestiSracok facebook image
Junge Freiheit német konzervatív hetilap

Az interjú során szóba került Orbán Viktor politikája, melyről Stein kifejtette, a magyar kormányfő kétségtelenül azon kevés európai vezető közé tartozik, aki a tömeges, illegális bevándorlás kockázatait és a fenyegető iszlamizációt reálisan látta.

Stein kitért a vasárnapi német választásokra is, amely kapcsán azt jósolta, hogy bár Angela Merkel kancellár marad, a CDU és az SPD gyengülni fog, miközben az AfD 10-12 százalékkal jut majd be a Budestagba. Utóbbi párt szerinte teljesen megváltoztatja majd a politikai klímát, mivel először lesz olyan ellenzék a német parlamentben, amely ellensúlyt adhat például a tömeges bevándorlás kérdésében.

Vezető kép: 888.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.