Pesti Srácok

Szakszervezet: Annyi illetményt kap a kezdő szakmunkás, mint egy professzor

null

Általános diplomás bérminimumot javasol a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ). A közleményben emlékeztetnek, hogy a minimálbér és a szakmunkás bárminimum főleg az utóbbi két évben jelentősen emelkedett, ezt azonban nem követte a kvalifikáltabb munkaerő bérfejlesztése. Előfordul, hogy egy kezdő szakmunkás és egy akadémiai doktor a fizetési besorolása szerint ugyanakkora illetményre jogosult.

A szervezet közleménye szerint az érdekképviselet azt javasolja, a minimálbér és a szakmunkás bérminimum mellett 2018. január 1-jétől a kormány és a szociális partnerek vezessék be a diplomás bérminimumot. Javaslatuk szerint ez a felsőfokú végzettséget, szakképesítést igénylő munkakört betöltők számára lenne kötelező, mértéke pedig a mindenkori szakmunkás bérminimumnál 35 százalékkal lenne magasabb.

A közleményben emlékeztetnek, hogy a minimálbér és a szakmunkás bárminimum főleg az utóbbi két évben jelentősen emelkedett, ezt azonban nem követte a kvalifikáltabb munkaerő bérfejlesztése. A közalkalmazotti illetményrendszer több mint kilenc éve változatlan, és előfordul, hogy egy kezdő szakmunkás és egy akadémiai doktor a fizetési besorolása szerint ugyanakkora illetményre jogosult. A javaslatot a szakszervezet átadja az Országos Közszolgálati Egyeztető Tanácsnak, a szervezetet pedig arra kérik, hogy juttassa el a kormányhoz is.

Forrás: MTI; fotó: bumm.sk

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.