Pesti Srácok

Több pénz jut a kiskorú migránsokra Franciaországban

null

A francia kormány megemeli a kísérő nélkül érkező kiskorú migránsok elhelyezésére biztosított támogatást, miután a számuk jelentősen növekedett az elmúlt években - jelentette be hétfőn Nicole Belloubet igazságügyi és Agnes Buzyn egészségügyi miniszter.

Tudatták, hogy 6,5 millió euró költségvetési kiegészítést ad idén az állam a megyéknek abból a célból, hogy ezeknek a kiskorúaknak a helyzetét felmérjék. Az előző kormány kötelezettségvállalásának megfelelően a megyéknek az állam 2017-ben visszatéríti a tervezettnél több kísérő nélkül érkezett kiskorú migráns elhelyezése költségeinek harminc százalékát. Az ilyen fiatalokkal a francia kiskorúakhoz hasonlóan a megyei gyereksegély szolgálatok foglalkoznak. Míg a kísérő nélkül érkezett gyerekek száma 2012-ben 4 ezer volt, tavaly 16 ezerre nőtt - jelezte szeptember elején Emmanuel Macron államfő, aki elismerte, hogy a megyéknek egyre többet kell költeniük ezen gyerekek ellátására.

A két tárcavezető a közleményében jelezte, hogy jövő év elején konzultációkat indítanak a megyékkel egy útiterv összeállítása érdekében, amelynek része lehet az embercsempészek elleni küzdelem is. A megyei vezetőkkel szervezett pénteki egyeztetést követően a találkozót kezdeményező Stéphane Troussel, a Párizshoz közeli Seine-Saint-Denis megyei tanácsának elnöke azt mondta, hogy gyorsabban kell haladni a kérdésben. "A sürgősségen kívül tartós pénzügyi garanciákat is kérünk a megfelelő befogadás szavatolásához és a befogadó központok túlterheltségének megszüntetéséhez".

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI, fotó:

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.