Pesti Srácok

Toronyházak dőltek össze, száznál is több a halott Mexikóban

Toronyházak dőltek össze, száznál is több a halott Mexikóban

Nagy erejű földrengés rázta meg kedden Mexikó középső részét. A helyi idő szerint kora délután bekövetkezett, 7,1-es erősségű földmozgás épületek tucatjait döntötte romba a sokmilliós mexikói fővárosban, s a polgári védelem vezetőjének, Luis Felipe Fuentének a közlése szerint késő estig országosan 150-re emelkedett a halálos áldozatok száma.

A legtöbb halálos áldozatot Mexikóvárosból jelentették, ahol mentők százai az éjszaka is folytatják a kutatást a romok között rekedt esetleges túlélők után, s a mentésben civilek százai is részt vesznek. Miguel Ángel Mancera mexikóvárosi polgármester az este arról számolt be, hogy a fővárosban több tucat épület, köztük több toronyház omlott le vagy rongálódott meg súlyosan. A nagy erejű rengés következtében jelentős gázszivárgások voltak és tüzek is keletkeztek.

A leomlott épületek között számos lakótömb mellett egy gyár, egy szupermarket és egy óvodát magába foglaló iskolaépület is van. A fotót a belügyminiszter Twitter bejegyzésében posztolta.

A Televisa helyi tévécsatorna híradása szerint az iskola romjai alól eddig nyolc gyermek és egy tanító holttestét emelték ki, s a mentők azon dolgoznak, hogy megtalálják a 11, még hiányzó gyermeket. Miguel Ángel Osorio Chong belügyminiszter elmondta, hogy a mentők az adott helyzetben nem tudnak munkagépeket bevetni, s puszta kézzel és lapátokkal kutatnak a törmelék között. Enrique Pena Nieto elnök összehívta az országos válságtanácsot, és helikopterről szemlélte meg a katasztrófa következményeit. Az elnök elrendelte, hogy áramfejlesztőkkel segítsék a mentési munkák éjszakai folytatását. A rengés okozta károk miatt két börtön és egy kórházat ki kellett üríteni.

PestiSracok facebook image

A főváros nemzetközi repülőterét lezárták, közel négymillió ember áram nélkül maradt

A helyi kormányzat szerint a fővárosban eddig 49 halottat találtak. A Mexikóvárostól délre eső Morelos szövetségi állam kormányzója 55 ember haláláról számolt be. A délkeletre eső Puebla államból, ahol a rengés epicentruma volt, eddig 32 halálos áldozatról adtak hírt, a fővárost körülvevő Mexikó államban pedig 9 halottról tudnak. A CFE országos áramszolgáltató cég közlése szerint a károk miatt 3,8 millió fogyasztójuk maradt áram nélkül.

Mexikót egy hónapon belül másodszorra rázta meg nagy erejű földrengés

Szeptember 7-én az ország déli részén legalább 98 ember halálát okozta az akkori földmozgás.

Egy iskola romjai alól eddig nyolc gyermek és egy tanító holttestét emelték ki Fotó:CNN

A keddi természeti csapás epicentruma a Puebla szövetségi állambeli Raboso település közelében volt, a fővárostól mintegy 120 kilométerre délkeletre, a fészke pedig 51 kilométeres mélységben - közölte az amerikai földtani intézet (USGS). Donald Trump amerikai elnök Twitter-bejegyzésben reagált a katasztrófára, együttérzéséről biztosítva Mexikóváros népét, és segítséget ajánlva. Mexikóváros a föld egyik legnépesebb metropolisza, amelynek az elővárosokkal együtt mintegy 20 millió lakosa van.

Miguel Ángel Osorio Chong belügyminiszter elmondta, hogy a mentők az adott helyzetben nem tudnak munkagépeket bevetni, s puszta kézzel és lapátokkal kutatnak a törmelék között.

A keddi földmozgás napra pontosan 32 évvel az 1985-ös nagy mexikóvárosi földrengés után történt, az akkori 8-as erősségű rengés következtében mintegy tízezren vesztették életüket. Az évfordulón a Reuters hírügynökség jelentése szerint mexikóiak ezrei vettek éppen részt a minden év szeptember 19-én szokásos katasztrófa-elhárítási gyakorlatokon.

PS/MTI, fotó:CNN

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.