Pesti Srácok

"Csak akkor fogadjuk el az ukrán oktatási törvényt, ha kikerül belőle a magyar közössége jogait sértő rész"

"Csak akkor fogadjuk el az ukrán oktatási törvényt, ha kikerül belőle a magyar közössége jogait sértő rész"

Az ukrán oktatási törvény okozta probléma megoldása csak az lehet, ha hatályon kívül kerül az a rész, amely súlyosan sérti a magyar nemzeti közösség jogait – jelentette ki Szijjártó Péter. A kormány csak akkor tekinti megoldottnak a kérdést, ha a kárpátaljai magyarok azt mondják, a helyzet nekik így elfogadható. Ettől eltérő helyzethez mi a hozzájárulásunkat nem adjuk – fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter telefonon nyilatkozott a Kossuth Rádió 180 perc című műsorának. Hangsúlyozta, a kárpátaljai magyarok azt kérték a kormánytól, hogy harcoljon ebben a kérdésben, hiszen az új ukrán oktatási törvény súlyosan sérti a kisebbségi jogokat és az EU-Ukrajna társulási megállapodást is.

A miniszter emlékeztetett, hogy a társulási szerződés kimondja, Ukrajnának folyamatosan erősítenie kell a kisebbségi jogok tiszteletét. Az ukrán nyelv oktatását kell jobban megszervezni, nem az anyanyelven tanulás lehetőségét elvenni. A kárpátaljai magyar pedagógusok több mint tíz éve jelezték először, hogy az ukrán nyelvoktatás gyenge, de senki nem mozdította a füle botját sem Kijevben – húzta alá Szijjártó Péter.

Majd hozzátette, a kárpátaljai magyar pedagógusok szívesen részt vesznek egy olyan módszer kidolgozásában, amelynek nyomán majd jobban fogják beszélni az ukrán nyelvet a kárpátaljai magyar gyerekek. De az anyanyelven való tanulás jogának elvétele semmilyen módon nem segít abban, hogy a diákok az államnyelvet jobban beszéljék.

PestiSracok facebook image

Vezető kép: PS archív

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.