Pesti Srácok

Egy bíró szerint Handó Tünde visszaél a hatalmával

Egy bíró szerint Handó Tünde visszaél a hatalmával

Bíróság előtt kell védekeznie Handó Tündének, az Országos Bírósági Hivatal elnökének, miután egy kollégája beperelte, mivel állítása szerint Handó visszaél hatalmával és csak az lehet bíró, akit ő akar - írta csütörtöki számában a HVG. A felperes Vasvári Csaba bírót idén nyáron éppen Handó Tünde tüntette ki címzetes törvényszéki bírói címmel.

A HVG csütörtöki számában arról számol be, hogy Handó Tündét éppen az a kollégája, Vasvári Csaba perelte be hatalommal való visszaélés miatt, akit korábban Handó tüntetett ki. Vasvári, a Pesti Központi Kerületi Bíróság bírája több nagy ügyet vitt már, ő mentette fel például Szilvásy Györgyöt az UD Zrt-s megfigyelési ügyében. Vasvári azután perelte be Handót, hogy bár két pályázaton is első helyen végzett, mégsem őt választották a Fővárosi Ítélőtábla egyik bírói posztjára, ráadásul még egy rendes indoklásra sem méltatták. Vasvári a perben azt kéri, a bíróság kötelezze Handót az eredménytelenné nyilvánított pályázatok érdemi elbírálására.

A teljes cikk a HVG csütörtöki számában olvasható.

Forrás: HVG; fotó: magyarhirlaphu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?