Pesti Srácok

Ferenc pápa migránsokkal szelfizik, és továbbra is nyitottságot, humanitárius folyosókat sürgetett a menekültek befogadására

Ferenc pápa migránsokkal szelfizik, és továbbra is nyitottságot, humanitárius folyosókat sürgetett a menekültek befogadására

A menekültek gyorsabb és biztonságosabb befogadását szorgalmazta Ferenc pápa az olaszországi Cesena és Bologna városában vasárnapi látogatásán, amelynek egyik állomása egy migránstábor volt.

Az egyházfő első útja Bolognában a mintegy 400 ezer lakosú város legnagyobb migránstáborába vezetett. A több száz főt ellátó táborban részben menedékkérelmük elbírálására várakozók, részben kiutasításra ítéltek tartózkodnak, közöttük gyerekes családok is. Ferenc pápa csuklójára kötötte a tábor lakóinak sárga szalagját, egyenként kezet fogott a többségükben afrikai migránsokkal és hosszan szelfizett velük. A "remény harcosainak" nevezte a migránsokat, akik - mint az egyházfő fogalmazott - sivatagokat és tengereket élnek túl.

A tábor lakóihoz és az ott dolgozó szociális munkásokhoz szólva a pápa kijelentette, hogy szándékosan kereste fel első állomásként a tábort, amely "kikötő" a messziről érkezőknek, akik olyan áldozatokat hoznak, amilyeneket más el se tud képzelni.

PestiSracok facebook image

- jelentette ki a katolikus egyházfő. Hangsúlyozta, hogy a migráció jelensége "előrelátást és nagy határozottságot igényel ennek kezelésében, bölcsességet és intézményeket, világos mechanizmusokat, amelyek segítenek elkerülni a (helyzet) torzítását és (az emberek) kihasználását, ami annál is elfogadhatatlanabb, mivel szegényekről van szó". Hozzátette, meggyőződése, hogy "több országnak kell magán- és közösségi forrásból befogadási programokat indítani, valamint humanitárius folyosókat nyitni a nehéz helyzetben levő menekültek számára, az elviselhetetlen várakozás és a csak illúziót keltő idővesztés elkerülésére".

A pápa a Szent Petronius nevére szentelt legnagyobb bolognai bazilikában szegényekkel, menekültekkel és rabokkal ebédelt. Kijelentette: ők azok, akiket az egyház a középpontba akar helyezni, mint mondta, "az egyház mindenkié, főleg a szegényeké". Hozzátette, hogy Krisztus soha nem dob el senkit, "mindannyian vándorok vagyunk, a szeretet és remény koldusai".

Ferenc pápa VI. Pius pápa születésének 300. évfordulóján látogatott el Cesenába, Bolognába pedig az egyházmegye eucharisztikus kongresszusa lezárásának alkalmából. A baloldali hagyományú Reggio-Emilia tartomány két jelképes városáról van szó, erős szakszervezeti hálózattal. Bolognában a munka világának képviselőivel és munkanélküliekkel is találkozva Ferenc pápa "stabil" válaszokat sürgetett a munkaerőpiacon, hangsúlyozva, hogy a munkanélküliek nem puszta számok. Cesenában arra szólította fel a politikai pályára készülő fiatalokat, hogy kezdettől fogva a közös jó mellett kötelezzék el magukat, elutasítva a korrupció legkisebb formáját is, amely "olyan, mint a szú, belülről rágja szét a politikai elhivatottságot".

MTI; Vezető kép: Yahoo News

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.