Pesti Srácok

Fidesz: Brüsszel a Soros-szervezeteket is bevonná a migránsok betelepítésébe

Fidesz: Brüsszel a Soros-szervezeteket is bevonná a migránsok betelepítésébe

Egy európai uniós javaslatcsomag szerint a migránspárti Soros-szervezeteket is bevonná a betelepítésekbe Brüsszel - mondta a Fidesz szóvivője vasárnap budapesti sajtótájékoztatóján.

Puskás Imre úgy fogalmazott: "az elmúlt napok újabb bizonyítékát nyújtották annak, hogy Brüsszel a Soros-szervezetek erős befolyása alatt áll, sőt Brüsszelben meg is kezdődött a Soros-terv végrehajtása". Azzal, hogy Brüsszel a migránspárti Soros-szervezeteket is be kívánja vonni a betelepítésbe, nyilvánvalóvá teszi, hogy célja nem az Európai Unió védelme, nem a migráció megállítása, hanem a migránsok betelepítése - mondta. Puskás Imre kijelentette: ez rendkívül veszélyes, és Magyarország mindent megtesz annak érdekében, hogy a tervet megakadályozza. A terv megakadályozásában jelentős szerepe van a nemzeti konzultációnak - tette hozzá.

Puskás Imre kifejtette: az Európai Parlament Állampolgári és Igazságügyi Szakbizottsága (LIBE) egy javaslatcsomagot fogadott el, amelynek egyik legveszélyesebb eleme az, hogy Brüsszel "a migránspárti Soros-szervezeteket" is bevonná a betelepítésekbe. Ez azt jelenti, hogy ezek a szervezetek átléphetnének a tagállamok felett, megsérthetnék a nemzetállami szuverenitást, a tagállamoknak azt a jogát, hogy a területükön saját nemzeti ügyekben önmaguk járhassanak el - mondta.

Puskás Imre szerint akár az is megtörténhet, hogy egy migránspárti szervezet bejelentkezik Brüsszelbe, és vállalja migránsok behozatalát valamelyik tagállamba, valamint a betelepítettek életének a "szponzorálását". A "szponzoráláshoz" is szükséges forrásokkal rendelkezni fognak ezek a szervezetek, hiszen Soros György a magánvagyonából 4716 milliárd forintnak megfelelő dollárt utalt át az általa létrehozott Nyílt Társadalom Alapítvány számlájára - mondta.

PestiSracok facebook image

Puskás Imre kijelentette: a brüsszeli elképzelés részleteit még nem ismerni, de az egészen biztos, hogy a következő hónapokban történik meg ennek a javaslatcsomagnak a részletes kidolgozása, és "az egészen biztos, hogy Magyarország, a magyar kormány - tekintettel arra, hogy ez súlyos sérelmet jelent Magyarország szuverenitása szempontjából - elutasítja ezt a tervet, és mindent megtesz annak érdekében, hogy ne valósulhasson meg".

A sajtótájékoztatón Puskás Imrét kérdezték a Czeglédy-ügyről, valamint a Lungo Drom és az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) együttműködési nyilatkozata kapcsán is. A szóvivő az előbbivel kapcsolatban elmondta: az Országgyűlés az érintettek kártalanítása kérdésében foglalt állást, és szerinte ez nagyon jelentős gesztus. Ezeknek a fiataloknak azt üzenjük, hogy a parlament a döntéssel felhívta a kormányt a kártalanításra, miután Czeglédy Csaba és a mögötte álló baloldal becsapta őket - közölte. A Lungo Drom és az Emmi szombaton megkötött együttműködési nyilatkozata kapcsán arról beszélt: a Fidesz számára rendkívül fontos a roma emberek felzárkózása, és a roma társadalom legnagyobb képviselő szervezete a Lungo Drom. Hiba lenne "bármilyen feltételezett, vagy valóságos ügy miatt" a szervezet jelentőségét csorbítani - mondta.

MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.