Pesti Srácok

A Fidesz és a sztálinizmus között keresett hasonlóságot Kunhalmi az '56-os megemlékezésen (Videóval!)

Szerény érdeklődés mellett tartotta meg az MSZP Kunhalmi Ágnessel és az általa meghívott demokratikus ellenzéki pártok képviselőivel a megemlékezését Nagy Imre házánál az Orsó utcában - írja tudósításában az Index. A tucatnyi sajtós és a pártok képviselőin kívül két embert azonosított a portál újságírója civilként.

Kunhalmi az Index szerint erős felütéssel kezdte beszédét:

a sztálinista diktatúrához hasonlította a jelenlegi Orbán-kormányt.

Szerinte 1956 harcosai, hősei szomorúak lennének, ha látnák, hogy mivé lett az ország és, hogy ami ellen harcoltak, az van most. A Fidesz és a sztálinizmus közötti hasonlóságok említette Kunhalmi a korrupciót, azt, hogy mindent tönkretettek, a lopást és az elnyomó rezsim működését. Az MSZP éles szemű politikus asszonya különbségeket is észlel:

Ezután elhelyezték a zuhogó esőben a koszorút, ebből derült ki kik vannak jelen: DK, Párbeszéd, Együtt, MoMa, Liberálisok, és kiderült, hogy még létezik a Szolidaritás, mert még ők is jelen voltak - tudtuk meg az Index írásából. A rendezvény mindössze negyed óráig tartott,

ezután a demokrácia elvonult az Orsó utcából

PestiSracok facebook image

.

A nagy ellenzéki összefogás igazán kitett magáért és hozzájuk méltóan emlékeztek meg 1956 hőseiről

Az MTI tudósítása szerint közösen koszorúzott Nagy Imre mártír miniszterelnök II. kerületi házánál az MSZP, a Demokratikus Koalíció (DK), az Együtt, a Magyar Liberális Párt, a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa), a Párbeszéd és a Szolidaritás egy-egy képviselője az 56-os forradalom évfordulóján.

Budapest, 2017. október 23.
Résztvevõk virágot helyeznek el a II. kerületi Nagy Imre Emlékháznál tartott megemlékezésen az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 61. évfordulóján, 2017. október 23-án.
MTI Fotó: Mohai Balázs

A hétfő délelőtti megemlékezésen Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke azt mondta:

- fogalmazott. A szocialista politikus azt mondta:

Forrás: Index/PS/MTI, fotó: MTI/Kallos Bea

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.