Pesti Srácok

Kiesett egy lány egy budapesti gimnázium harmadik emeleti ablakából

Kiesett egy lány egy budapesti gimnázium harmadik emeleti ablakából

Az atv.hu információi szerint egy lány kiesett a Szent Imre Gimnázium harmadik emeletéről. A portál információit a rendőrség is megerősítette.

Közleményükben azt írták, hétfő 7 óra 40 perckor bejelentés érkezett, hogy egy kislány Budapest XI. kerületében egy épület 3. emeleti ablakából kiesett. Úgy tudni, a lány a lábát törte, de komolyabb baja nem esett. Az üggyel összefüggésben a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján idegenkezűség, bűncselekmény gyanúja nem merült fel.

Forrás: atv.hu, fotó: wikipedia.org

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.