Pesti Srácok

Az iraki erők visszavették a kurdoktól a jazidik fellegvárát

Az iraki erők visszavették a kurdoktól a jazidik fellegvárát

Az iraki erők kedden bejelentették, hogy visszavették a kurdoktól a jazidik fellegvárát, a Moszultól mintegy 100 kilométerre nyugatra fekvő Szindzsárt.

Az Irak északnyugati részén fekvő várost harc nélkül sikerült visszafoglalniuk a kormányerőkkel szövetséges milíciáknak, miután a pesmergák hajnalban kivonultak. Helyi lakosok arról számoltak be, hogy a Ninive tartománybeli településre egy iraki jazidi fegyveres csoport vonult be Bagdad tudtával. A Lales nevű jazidi alakulat a Népi Mobilizációs Erők nevű fegyveres csoporttal szövetséges, amely főként irániak által kiképzett síita harcosokból áll, de megtalálhatóak benne szunniták, keresztények és jazidik is. A csoport hivatalosan Haider al-Abádi miniszterelnöknek van alárendelve.

Keddi hírügynökségi jelentések szerint az iraki hadsereg összecsapások nélkül szerezte meg a Kirkuktól északnyugatra fekvő Baj Haszan és Avana olajmezőket is.

Az iraki haderő Haider al-Abádi miniszterelnök parancsára előző nap offenzívát indított a vitatott hovatartozású Kirkuk tartományban. A kormányfő utasította a hadsereget, hogy foglalja vissza a pesmergák által az Iszlám Állam dzsihadista szervezettől megszerzett területeket. Bár néhol összecsapások is voltak, a kurd harcosok több helyen inkább visszavonultak, látván a túlerőben lévő katonaság előrenyomulását.

PestiSracok facebook image

Habár az olajban gazdag Kirkuk tartomány nem része az iraki autonóm Kurdisztánnak, ott is megtartották a szeptember 25-ei kurd függetlenségi népszavazást, amelynek során a választópolgárok többsége az elszakadásra voksolt. Az iraki kormány válaszul számos gazdasági és jogi intézkedést hozott, hogy elszigetelje a kurd területeket.

Vezető kép: MTI/AP

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.