Pesti Srácok

Kurz már szinte biztos, hogy kancellár lesz, viszont a Szociáldemokrata Párt úgy néz ki, megelőzte az FPÖ-t

Kurz már szinte biztos, hogy kancellár lesz, viszont a Szociáldemokrata Párt úgy néz ki, megelőzte az FPÖ-t

Friss részeredmény szerint a szociáldemokraták végeztek a második helyen, bár garanciának még semmit nem lehet venni. A közzétett legfrissebb részeredmény szerint az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) végzett a második helyen a szavazatok 27 százalékának megszerzésével, megelőzve az Osztrák Szabadságpártot (FPÖ), amely 25,9 százalékot szerzett. Egyre biztosabb viszont, hogy Kurz lesz a kancellár.

Az első előrejelzések még fordított eredményt mutattak. A friss részeredmény viszont már a szavazatok 75,9 százalékának megszámlálásával alakult ki. A választást eszerint is az Osztrák Néppárt (ÖVP) nyerte meg, 31,7 százalékkal, tehát azt már tulajdonképpen biztosra vehetjük. A megváltozott eredmények ellenére az elemzők továbbra is az ÖVP és az FPÖ közötti koalícióalakításra számítanak. Új fejlemény az is, hogy a jelek szerint a Zöldek mégsem jutottak be a parlamentbe, így az új felállás minden bizonnyal ötpárti lesz. A részvételi arány a nem hivatalos közlések szerint elérte a 80 százalékot.

Mindhárom vezető párt elnöke elégedetten nyilatkozott az első helyeken végzett pártok vezetői a voksolás kimenetelével kapcsolatban, a még nem végleges eredmények ismeretében. Sebastian Kurz, a választást biztosan megnyerő Osztrák Néppárt (ÖVP) vezetője bejelentette, hogy a győzelemmel járó felelősséget "nagy alázattal" felvállalja.

Christian Kern leköszönő kancellár, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) elnöke szintén örömét fejezte ki, hogy pártja jobban szerepelt az előrejelzések alapján vártnál. Jelezte azt is, hogy a pártelnöki posztról nem kíván lemondani - ez a választás előtt gyenge eredmény esetére felmerült.

PestiSracok facebook image

Az Osztrák Szabadságpártot (FPÖ) vezető Heinz-Christian Strache remek sikernek nevezte pártja szereplését, és megerősítette, hogy az FPÖ nyitott a tárgyalásokra az előtte végzett erőkkel. A legtöbb elemző az ÖVP és az FPÖ közötti koalíciós tárgyalásokat vár. Az FPÖ közel 6 százalékot javított legutóbbi parlamenti választási szereplésén, és 26 százalék körüli eredménnyel a harmadik helyre várható.

Alexander van der Bellen államfő szintén az ORF-nek nyilatkozva megerősítette, hogy Kurzot fogja megbízni kormányalakítással, ha a végeredmény megfelel az eddig ismeretessé vált részeredményeknek.

MTI, Politico; Fotó: Daily Express

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.