előrehozott választás
Amikor a bukás is győzelem a zsebmessiás csapatánál
Annyira követeli Magyar Péter és csapata az előrehozott választásokat, hogy közben egy időközi választáson sem mernek elindulni. Aztán, amikor 64 százalékot kap a Fidesz, akkor azt mondják, hogy ez kudarc és bukás. Elég nagy a baj a gépezetben, ezt pedig a Karantén kibeszélőben alaposan ki is vesézzük. Nem kerülhettük meg a történet erkölcsi oldalát sem, hiszen egy országgyűlési képviselő megválasztása soha nem bohóckodás, hiszen a megválasztott jelölt képviseli az adott körzetet és dolgozhat azért az emberekért, akik megválasztották, illetve azokért is, akik nem rá szavaztak, de a választókörzetben élnek. Így ez a lépés nettó gyávaság volt, azonban ezt egyelőre még a tiszás támogatók jó része nem akarja bevallani magának, azonban sosem késő. Ajánljuk még
Magyar B. Tamás válasza a Telex cikkére, avagy egy „orosz propagandista” unortodox gondolatai
"Hazudik, rágalmaz, de a bíróság előtt felel majd" - nem engedte el a baloldal a Szőlő utcát
„Kiabálni tud, alaptalanul vádaskodni tud, a szemembe nézni nem tud" - mondta a párbeszédes politikusnak Rétvári Bence. A buta kisfiú nem érti, hogy a nem buták miért sikeresek
A buta kisfiú szerint a magyarok rendszerváltásra készülnek jövőre, de mi eláruljuk, hogy NEM. Párkapcsolati tanácsok hülye horvátoknak
Diszklémer: nem állítjuk, hogy minden horvát hülye. Kizárólag a politikusaik, és a következő sorokban nekik adunk párkapcsolati tanácsokat, hogy ne járjanak úgy, mint Borat Pamela Andersonnal.