Pesti Srácok

Ócska politikai hecckampány, hogy a kormány előrehozott választásokat akarna

null

Csak ócska politikai hecckampány, hogy a kormány előrehozott választásokat akarna, ahogy azt a kutyapárt elnöke vizionálta - reagált a Kormányzati Tájékoztatási Központ Kovács pártelnök agymenésére. Mint azt az Index megírta: Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnöke vette észre, hogy a kormány több milliárd forintot különített el országgyűlési választásokra a költségvetésben, ami alapján azt a következtetést vonta le, hogy előrehozott választásra készülhet a kormány.

Mintegy 8,4 milliárd forintot különített el a magyar kormány országgyűlési választásokra a 2025-ös költségvetésben – szúrta ki Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnöke, aki szerint ez azt mutatja, hogy a Fidesznél is elgondolkodtak az előrehozott választások lehetőségén. A politikus arról ír, mindez úgy van feltűntetve, hogy a 2026-os választás előkészítésére kell a forrás, de olyan tételek szerepelnek benne, amelyekre a választási évben szoktak költeni, s nem az előzőben, mint például a választási nyomtatványok vagyis szavazólapok elkészítése vagy éppen a postai értesítők költsége.

– olvasható Kovács Gergely bejegyzésében,amit az Index szemlézett.

PestiSracok facebook image

Érdekes egybeesés, hogy a TISZA nevű pártkezdeményezés arca, Magyar Péter éppen előrehozott választásokat kezdett követelni.

– így reagált a Telex megkeresésére a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK).

A KTK szerint a költségvetésben szereplő forrás a 2026. évi országgyűlési képviselőválasztás megfelelő előkészítését szolgálja. Az összeg jelentős részét informatikai fejlesztésre fordítják, ami a választások akadálymentes, egyéb rendszerektől független informatikai rendszerrel támogatott lebonyolításához járul hozzá.

Forrás: Index, Telex Kiemelt kép:

lezárt urna a legutóbbi választáson (Forrás: PS-archív)