Pesti Srácok

Már megint hazudott a CEU

Már megint hazudott a CEU

Bár a CEU bejelentette, hogy megállapodott egy New York állambeli egyetemmel, és elhárultak az akadályai a további működésnek, addig az Origo cikke szerint a valóság az, hogy szó sincsen semmiféle megállapodásról. A lap azt írja a CEU és a Bard College együttműködésének egyelőre az amerikai hivatalos szerveknél nincsen semmi nyoma. Kiemelték: a Bard College-ről kiderült, hogy szintán ezer szállal kötődik Soroshoz.

Érdekes közleménnyel tudatta a CEU, hogy egyetértési megállapodást kötöttek egy New York állambeli felsőoktatási intézménnyel, a Bard College-dzsal, amely idén a 303. helyezést érte el az Egyesült Államokbeli egyetemek rangsorában - írta meg az Origo. A lap szerint ez furcsa, ugyanis New York állam bővelkedik a rangos egyetemekben.

Az egyetem azt is jelezte: várja, hogy a kormány aláírja, és a parlament ratifikálja a New York állammal kötendő megállapodást, amely lehetővé teszi, hogy a CEU tovább működjön Budapesten.

Az Origo emlékeztet: a Figyelő szerint a Bard College 60 millió dollárt kapott 2011-ben Soros György Nyitott Társadalom Alapítványától (OSI), hogy az iskola fokozni tudja globális befolyását New Orleansban, Nicaraguában és Oroszországban. Állítólag a 15 milliárd forintnak megfelelő „adomány" mellett Soros meglehetősen bizalmas kapcsolatot ápolt az egyetem direktorával, Leon Botsteinnel is.

PestiSracok facebook image

Az Origo szerint a Soros-egyetem és a Bard College közötti együttműködésének egyelőre az amerikai hivatalos szerveknél nincs nyoma.

  • írják.

A CEU-val kapcsolatban a kormány azt közölte, hogy nem módosítják a felsőoktatási törvényt. A kormánynak szakértői szinten kell válaszolnia arra, hogya CEU New York-i megállapodása megfelel-e a magyar törvényi előírásoknak –mondta Lázár János a csütörtöki Kormányinfón.

Forrás: Origo; Fotó: Blogstar

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.