Pesti Srácok

Megkezdte rendkívüli ülését a spanyol kormány

null

A spanyol kormány szombat délelőtt megkezdte rendkívüli ülését, amelyen végleges döntést készül hozni arról, hogy a katalán függetlenségi törekvésekkel kapcsolatban pontosan milyen intézkedéseket terjeszt be a parlament felső házának, az alkotmány 155-ös cikkére hivatkozva.

A hetek óta tartó spanyol belpolitikai válságot az október 1-jén tartott katalán függetlenségi népszavazás váltotta ki, amelyet a spanyol alkotmánybíróság törvényellenesnek talált és a madridi kormány is a leghatározottabban elítélt. A spanyol kormány tervezett intézkedései között szerepel, hogy januárban Katalóniában előrehozott helyi parlamenti választásokat tartsanak, s erről a kormány már megállapodott az ellenzéki Spanyol Szocialista Munkáspárttal (PSOE) is. Az eldiario.es internetes lap erre vonatkozó értesülését Carmen Calvo szocialista politikus megerősítette pénteken, a spanyol közszolgálati televíziónak nyilatkozva.

Carmen Calvo szerint az alkotmány 155-ös cikkének alkalmazása nem az autonómia felfüggesztését jelenti, hanem a megsértett törvényesség és alkotmányos rend helyreállítását Katalóniában.

A szenátus elnöksége még szombaton, a kormány ülését követően összeül, hogy meghatározza a javaslatcsomag tárgyalásának menetét. Sajtóinformációk szerint

külön parlamenti bizottságot hoznak majd létre 27 szenátusi képviselővel

, amely megvitatja a tervezett intézkedéseket. Lehetőséget kell biztosítaniuk a katalán kormánynak is az érvelésre. A bizottság által elfogadott javaslatcsomagról vitát és szavazást tartanak a felsőház ülésén, erre a legutóbbi nem hivatalos információk szerint október 27-én kerülhet sor.

Az intézkedések elfogadásához a képviselők abszolút többségének támogatása szükséges, ezzel a spanyol kormánypárt egymaga rendelkezik.

PestiSracok facebook image

A megszavazott intézkedéscsomag azt követően lép hatályba, hogy megjelenik a hivatalos állami közlönyben.

MTi; Fotó: Friss Hírek

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.