Pesti Srácok

Németh Zsolt: Európa megújulását keresztény értékekben rejlik

Németh Zsolt: Európa megújulását keresztény értékekben rejlik

Egyre aktuálisabb Európa megújulása, amelynek folyamán azokra a keresztény értékekre kell építeni, amelyek elvezettek az Európa Tanács és az Európai Unió létrehozásához és eredményes működésükhöz - közölte Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke szerdán az MTI-nek nyilatkozva.

Németh Zsolt telefonon elmondta, Magyarország a Külgazdasági és Külügyminisztérium szervezésében a reformáció 500. évfordulójáról emlékezik meg Strasbourgban, az Európa Tanács épületében rendezett önálló, szerdán nyílt kiállítással. A Soli deo gloria, a magyar reformáció öt évszázada című kiállítás fő üzenete a protestantizmus magyar és nemzetközi jelentősége, többek között a lelkiismereti és vallásszabadság 1568-as tordai törvénybe iktatása által, Európában elsőként az Erdélyi Fejedelemségben.

Tájékoztatása szerint a magyar mellett német, francia és angol nyelvű kiállítás bemutatja a protestantizmus megszilárdításáért folytatott küzdelmet, a reformáció hatását a történetírásra, a tudományos életre, a nemzeti nyelv használatára, amelynek nyomán az irodalom, valamint a zenei élet is jelentősen gazdagodott. A kiállítás egyidejűleg bepillantást enged a magyar reformáció kulturális örökségébe, bemutatva az európai szellemi élet felpezsdülését a nemzeti nyelvű nyomtatás és könyvkiadás elterjedésére által.

PestiSracok facebook image

- szögezte le a politikus.

Németh Zsolt hangsúlyozta, a reformáció jelmondata, a semper reformanda, azaz a folyamatos megújulás nemcsak egyéni üzenet a keresztény ember számára, hanem az Európai Unió egészére nézve aktuális. A mindennapos megtérés szükségességét jelenti, amelynek mind a mai napig minden európai életét vezérelnie kell. A jelmondat egyidejűleg Európai megújulását is jelenti, ugyanis Európának nem pusztán intézményi válsága van, hanem érdeke, hogy alapvető önvizsgálatot végezzen értékeinek és jövőjének érdekében - tette hozzá az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke.

MTI; Vezető kép: maszol.ro

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.