Pesti Srácok

Orbán: az egész nemzet megvédéséhez az egyes részek megóvásán keresztül vezet az út

null

Készen állunk az együttműködésre, és jól fog járni, sőt már most jól jár a Kárpát-medencében az a nép, amelyik együttműködik a magyarokkal - jelentette ki Orbán Viktor kormányfő a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) hétfői tanévnyitóján mondott beszédében.

A nagyváradi újvárosi református templomban tartott rendezvényen a miniszterelnök kifejtette: a magyarok megerősödése hozzájárul a Kárpát-medencében élő más népek békességéhez, és jólétéhez is.

- fogalmazott a miniszterelnök. Szerinte mindez annak a következménye, hogy „sikerült erős és tekintélyes európai középállammá tennünk Magyarországot”. Úgy vélte: a kettős állampolgárság, az oktatási lehetőségek bővítése, a magyar szellemi erőközpontok megerősítése, mind a felívelő magyar korszak első jelei.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott a miniszterelnök.

A Partiumi Kereszény Egyetem kiáll a keresztényi szeretet, az igazságosság és a felelősség mellett

Orbán Viktor fontosnak tartotta, hogy a Partiumi Keresztény Egyetem nevében is szerepel a keresztény és a Partium szó.

Nagyvárad, 2017. október 2.
Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Partiumi Keresztény Egyetem tanévnyitó ünnepségén Nagyváradon az újvárosi református templomban 2017. október 2-án. Háttérben Németh Zsolt, az Országgyûlés külügyi bizottságának fideszes elnöke (j2) és Balog Zoltán, az emberi erõforrások minisztere (j).
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Úgy vélte, az előbbi azt jelzi, hogy az egyetem kiáll az európai fősodorból már kiszorított olyan értékek mellett, mint a keresztényi szeretet, az igazságosság és a felelősség, utóbbi pedig azt a küldetést jelzi, melyet a történelem során a Partium megtestesített:

A jövő kérdéseire válaszolva kijelentette:

- tette hozzá.

- hangsúlyozta. Orbán Viktor további támogatást ígért az egyetemnek. Kijelentette: csak akkor lesz magyar jövő a Kárpát-medencében, ha elkötelezett és felkészült fiatalokat sikerül a nemzet szolgálatába állítani.

- fogalmazott. Arra biztatta az egyetem tanárait, hogy neveljenek bátor, felkészült, és tettre kész erdélyi fiatalságot, olyan nemzedéket, amelyben lesz elég életerő, kurázsi, és nagyra törés, hogy hozzá illő, és a magyarok múltjához méltó jövőt válasszon és fel is építse azt.

- zárta nagyváradi tanévkezdő beszédét Orbán Viktor miniszterelnök.

Tőkés László: „Csapataink harcban állnak”

Tőkés László szerint a „migránsbarát Brüsszelnek” a Romániából kitelepedők elvonása helyett arra kellene erőfeszítéseket tennie, hogy „fiaink ne legyenek kénytelenek nyakukba venni a világot, hanem idehaza lehessenek büszke európaiak”.

Nagyvárad, 2017. október 2.
Középen Orbán Viktor miniszterelnök (elõ sor, j2) a Partiumi Keresztény Egyetem tanévnyitó ünnepségén Nagyváradon az újvárosi református templomban 2017. október 2-án. A magyar kormányfõ mellett Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, Németh Zsolt, az Országgyûlés külügyi bizottságának fideszes elnöke, Balog Zoltán, az emberi erõforrások minisztere, Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelõs miniszterelnök-helyettes és Pálfi József, az egyetem rektora (b-j). A szószéken Szomor Abigél egyetemi lelkész (b).
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Az európai parlamenti képviselő a magyar állam által fenntartott nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) tanévnyitóján beszélt erről hétfőn Nagyváradon, az újvárosi református templomban az egyetemalapító Pro Universitate Partium Alapítvány elnökeként. Tőkés László arra emlékeztetett, hogy

Hozzátette: ugyanez a cél vezérelte az egyetemalapítókat, amikor 1989 után elkezdték a harcot a magyar nyelvű felsőoktatásért.

- tette hozzá a politikus.

Nevelnie is kell az egyetemnek, nem elég oktatni

Kelemen Hunor a tanévnyitón arról beszélt, hogy az egyetemnek nem csupán oktatnia, hanem nevelnie is kell. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke feltette a kérdést: elegendő-e, ha egy egyetem csak oktat, vagy nevelnie is kell, tartsa-e szem előtt a nemzet előtt álló kihívásokat?A kérdésre válaszolva kijelentette:

- mondta, hozzátéve:

Az egyetem nemcsak épület, hanem szellemiség, lelkület, elköteleződés a tudományok iránt, új utak keresése, szabadságszeretet és nemzeti jövőkép - mondta Kelemen Hunor, majd a templomi tanévnyitón jelen lévő Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordulva azt mondta, helyes döntés volt az erdélyi egyetemek, a Sapientia és a partiumi egyetem létrehozása, ami hozzájárul, hogy „a magyar közösség nem válik futó emlékké”. Az RMDSZ elnöke szavait azzal zárta: együtt dolgoznak annak érdekében, hogy a romániai adófizetők pénze is visszakerülhessen az intézményekbe.

Több mint 25 milliárdot kapott a Sapientia Alapítvány a magyar államtól 2016 óta

Kató Béla erdélyi református püspök, a magyar állam által erdélyi felsőoktatásra biztosított pénzösszeget kezelő Sapientia Alapítvány elnöke az elmúlt 17 esztendőre visszatekintve elmondta: létrehozása óta 2016 végéig a Sapientia Alapítvány 25,6 milliárd forint támogatást kapott a magyar államtól.

Nagyvárad, 2017. október 2.
Orbán Viktor miniszterelnök (elöl, j2) a Partiumi Keresztény Egyetem tanévnyitó ünnepségén Nagyváradon az újvárosi református templomban 2017. október 2-án. A magyar kormányfõ mellett Németh Zsolt, az Országgyûlés külügyi bizottságának fideszes elnöke, Balog Zoltán, az emberi erõforrások minisztere, Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelõs miniszterelnök-helyettes és Pálfi József, az egyetem rektora (b-j).
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Ennek az összegnek több mint 25 százalékát, 7,3 milliárd forintot a Partiumi Keresztény Egyetem működtetésére fordították - tette hozzá. Kató Béla rámutatott: ingatlanfejlesztésekre 11,6 milliárd forintot költöttek, ebből a forrásból 2,3 milliárd jutott a partiumi egyetemnek. Az elmúlt 17 év alatt az összes magyar támogatás, amely eljutott az alapítványhoz, meghaladja a 37 milliárd forintot - jelezte a püspök. Az alapítvány elnöke bejelentette: a Partiumi Keresztény Egyetemen alapszakokon 693, mesterszakokon 147 hallgató kezdi meg a tanévet, 50 főállású oktatóval.

Ne legyetek olcsó munkaerő!

Pálfi József rektor tanévnyitó beszédében arra biztatta az egyetem hallgatóit, hogy ne legyenek az olcsó munkaerőt kereső nyugati világ "cselédei".

- fogalmazott a rektor. A templomi rendezvény végén a résztvevők átvonultak a Partiumi Keresztény Egyetem új épületének avatójára. A négyszintes, 2096 négyzetméter hasznos felületű épületben egy aula és három tanterem, a képzőművészeti szak termei, valamint az intézmény könyvtára kapott helyet.

Forrás és fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.