Pesti Srácok

Orbán: Magyarországot "a Jóisten is arra teremtette", hogy kiemelkedő legyen a logisztikában

Orbán: Magyarországot "a Jóisten is arra teremtette", hogy kiemelkedő legyen a logisztikában

Magyarországon minden készen áll ahhoz, hogy a következő évek a gazdasági sikerek jegyében teljenek el - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Pest megyei Pátyon, a Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. beruházásában épült új nemzetközi logisztikai központ megnyitóján.

"Új korszakot szeretnénk nyitni, a még magasabb gazdasági növekedés korszakát a magyar gazdaságtörténetben" - mondta a kormányfő. Közölte: a kormány elindította Európa legnagyobb, ipari parkok fejlesztésével foglalkozó beruházássorozatát, amelynek két zászlóshajója az 5 milliárd forintos - 75 százalékban piaci hitelből megvalósított - pátyi és a 17 milliárd forintos hatvani beruházás. Mindkét fejlesztés állami fedezetű, de piaci alapú. Ám ez csak a kezdet, mert megindulnak azok a projektek, amelyek lefedik ipari parkokkal egész Magyarországot. A Modern városok programban 13 megyei jogú városban összesen 44 milliárd forint értekben építenek majd ipari parkokat - fejtette ki.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy nem híve az állam jelentős gazdasági szerepvállalásának, "jobban bízunk a vállalkozókban, a befektetőkben, mint a saját bürokratáinkban", de az állami iparipark-fejlesztési program meghirdetése nélkül elmaradnának a beruházók. Az iparipark-program jelentősége, hogy enyhíti az ország különböző részei közötti fejlettségi különbségeket is - jegyezte meg. Tájékoztatása szerint 2020-ig 150-200 milliárd forintot fordítanak az iparipark-hálózat kiépítésére, a létrejövő létesítmények pedig a legkomolyabb igényeket támasztó cégek ingerküszöbét is megütik majd.

Orbán Viktor miniszterelnök elhelyezi a céglogót az új nemzetközi logisztikai központ megnyitóján Pátyon 2017. október 10-én. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
PestiSracok facebook image

A kormányfő szerint a kontinens "szívében" lévő Magyarországot "a Jóisten is arra teremtette", hogy kiemelkedő teljesítményt nyújtson a logisztikai iparban, és célja is, hogy a régió logisztikai szolgáltató központjává váljon. Hozzáfűzte: a visegrádi négyek (Magyarország mellett Csehország, Szlovákia és Lengyelország) Európa legstabilabb, legbiztonságosabb és legnagyobb gazdasági növekedést produkáló régióját alkotják. Szükség van ugyanakkor a szabad áruforgalomra is - folytatta -, ezért Magyarországnak, a nemzetgazdaságának és a logisztikai iparágnak is az az érdeke, hogy az Európai Unió belső határai nyitottak legyenek, a külső határok pedig védettek és zártak. Tíz éve ez még így is volt, ma azonban a külső határok nyitva vannak, és egyre több belső határt építenek vissza, a magyar politika feladata, hogy ezt a folyamatot megpróbálja megállítani - mondta.

A mostani megnyitó szerinte azt mutatja, hogy az elmúlt években megteremtett magyar gazdaságpolitikai klíma jó alapot nyújt az ide érkező befektető cégeknek. "Úgy tekintünk Magyarországra, mint egy nagy jövő előtt álló országra, és örülünk, hogy nemcsak mi látjuk így saját magunkat, hanem az ide érkező befektetők is ezt gondolják rólunk" - fogalmazott a miniszterelnök. A pátyi ipari parkban tevékenykedő külföldi cégek, amelyek "igazi nagy vadak", Magyarországot választották működésük helyszínéül, ami azt jelenti, hogy az ország versenyképessége rendben van, a befektetők bíznak Magyarországban és a dolgozók munkaminőségében, szakértelmében - hangsúlyozta Orbán Viktor.

A pátyi beruházásról elmondta: az új csarnok első körben 160 embernek ad munkát, ráadásul a magyar nemzetgazdaság két fontos ágazatát fogja össze, a járműipart és a logisztikát. "Abban bízom, hogy a Kühne + Nagel mostani beruházása is kapcsolódik egy új fejezet megnyitásához a magyar gazdaság történetében" - zárta szavait Orbán Viktor.

A nemzeti ipari parki program tavaly vette kezdetét a pátyi beruházással, amikor lerakták a világ egyik vezető szállítmányozó és logisztikai vállalata, a Kühne + Nagel regionális autóalkatrész-elosztó központjának alapkövét. A több mint 23 ezer négyzetméteres beruházás kivitelezését az Inpark márkanév alatt tevékenykedő, állami tulajdonú Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. végezte.

MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.