Pesti Srácok

Orosz külügyi szóvivő: Nyugaton nem Moszkva befolyására tiltakoznak

Orosz külügyi szóvivő: Nyugaton nem Moszkva befolyására tiltakoznak

A nyugati országoknak az új ukrán oktatási törvényre adott reagálása magától értetődő és természetes, nem pedig Moszkva befolyásának eredménye - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő pénteken, a Krím félszigeti Szimferopolban tartott sajtóértekezletén.

- hangoztatta a szóvivő azzal kapcsolatban, hogy az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) 80 százalékos többséggel csütörtökön sürgősségi határozatot fogadott el, amelyben kifejezte aggodalmát az új ukrán oktatási törvény miatt.

A PACE határozata szerint a jogszabály megbontja az ukrán államnyelv és a nemzeti kisebbségek nyelvei közötti egyensúlyt.

Zaharova rámutatott, hogy a törvényt "a nemzetközi közösség" annak ellenére minősítette elfogadhatatlannak, hogy az EU szolidáris Ukrajnával, és ezért nem szokta bírálni az országot.

Az orosz külügyi szóvivő feltette a kérdést, hogy miként is lehetne a maguk teljességében végrehajtani az ukrajnai válság rendezését célzó minszki megállapodásokat, ha Kijev ilyen oktatási törvényt fogad el.

PestiSracok facebook image

Zaharova véleménye szerint Oroszország nyugati partnerei "tökéletesen értik", hogy ki akadályozza a minszki megállapodások végrehajtását, és azok megvalósítása érdekében megpróbálnak hatást gyakorolni Kijevre.

MTI; Fotó: Daily News Hungary

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.