Pesti Srácok

Pert vesztett a 444 a ferencvárosi önkormányzattal szemben

Pert vesztett a 444 a ferencvárosi önkormányzattal szemben

Pert nyert 444 portál ellen a ferencvárosi önkormányzat, amelyről a liberális ellenzéki blog több ízben is valótlanságokat írt - olvasható az Origón.

A Fővárosi Törvényszék ítéletében megállapította, hogy a 444 valótlanul állította, hogy miközben a kerületben nőttek a parkolási díjak, aközben csökkent az önkormányzati nyereség, míg végül szinte teljesen el is fogyott. Minden alapot nélkülöz továbbá, hogy töredékére olvadt egy, a kerület számára nagyon fontos bevételi forrás – teszik hozzá.

Azt is valótlanul állították, hogy Ferencváros 2014-ben a parkolási díjakat tekintve 21,83 millió forintos nyereséggel kellett, hogy beérje, illetve azt is, hogy a VI. kerület több, mint tizenháromszor nagyobb nyereséget termelt a parkolási díjakból, mint a IX. kerület.

A 444.hu alaptalanul jelentette ki továbbá, hogy a a 2010-es 214 milliós bevételt hozó – parkolásból származó– tevékenység eredményét nullára, vagy az alá vitte le a jelenlegi rendszer, és azt is, hogy egy parkolóhelyért a IX. kerületben kétszer vagy háromszor annyi pénzt számolnak fel, mint az erzsébetvárosi parkolási társaságnál.

PestiSracok facebook image

MTI/Origo

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.