Pesti Srácok

Nincs szükség katonákra a határon! – hirdeti a Momentum

Nincs szükség katonákra a határon! – hirdeti a Momentum

Több életbe, illetve húsba vágó elképzelését sem verte nagydobra programja bemutatásakor a Momentum – írja a Magyar Idők. De ha jobban átnézzük, kiderül, Fekete-Győr Andrásék szerint pél­dául nincs szükség katonákra a határon.

„Tehermentesítjük a honvédséget a határvédelemben” címszava alatt a Momentum úgy fogalmaz:

Szintén nem kapott különösebb publicitást a program „Lehetőségekkel teli ország” fejezetének azon pontja, miszerint „visszaszorítjuk az ingatlanspekulációt a tőkejövedelem-adó bevezetésével”. A Magyar Idők megkeresésére több adószakértő is egybehangzóan úgy vélekedett, bár a megfogalmazás meglehetősen általános és ködös, abból kiolvasható az általános ingatlanadó – illetve vagyonadó – bevezetésének a szándéka. Szerintük mivel a Momentum az ingatlanspekulációra hivatkozik, nem zárható ki, hogy az adó nemcsak a lakásokra, hanem más ingatlanokra, így akár telkekre, termőföldekre is vonatkozhat. Az egyik megkérdezett adószakértő úgy fogalmazott:

PestiSracok facebook image

Ismert, az ingatlanadó a Nemzetközi Valutaalap (IMF) egyik leghőbb vágya volt, aminek bevezetéséről a Bajnai-kormány 2009-ben döntött is. Az egykori miniszterelnök az ATV műsorában akkor elismerte: keményen hangzik, de ha valaki nem tudja fenntartani az ingatlanát a 2010-ben bevezetendő adó miatt, akkor költözzön egy számmal kisebbe. 2010 januárjában azonban az Alkotmánybíróság az alaptörvénnyel ellentétesnek ítélte a lakóingatlanok megadóztatását abban a formában, ahogy azt a parlament elfogadta. Míg a Momentum most az ingatlanspekulációra hivatkozva vezetné be az ingatlanadót, Bajnai Gordon azt hangoztatta az Alkotmánybíróság döntése után: a vagyonadó célja, hogy az ország legtehetősebb emberei csökkentsék a legszegényebbek terheit, ezért a szolidaritásról szól, így ha azt eltörlik, akkor a vagyonosok győznek.

Ez vezetett Trianonhoz!

Tudják, ki volt az a „nagy formátumú” politikus a magyar történelemben, aki szintén nem akart katonákat látni? Linder Bélának hívták, ő volt a nemzetvesztő Károlyi-kormány hadügyminisztere, és tőle származnak ezek a hírhedt mondatok:

Ki ne tudná, hogy a nagy háborúból visszatérő, részben még ütőképes magyar hadsereg – fenti, elmeháborodott filozófia szellemében történt – leszerelése hova vezetett: az ország megszállásához, Budapest románok általi kifosztásához, végső soron Trianonhoz. Ha maradt volna ütőképes hadseregünk, akkor – mint a törökök példája is bizonyítja – valószínűleg kisebb veszteségekkel megúszhattuk volna az országcsonkolást.

Forrás: Magyar Idők; Fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.