Pesti Srácok

Régi-új polgármester folytatja a munkát Devecserben

Régi-új polgármester folytatja a munkát Devecserben

Jelentős fölénnyel Devecser eddigi polgármestere, a jobbikos Ferenczi Gábor nyerte azt időközi helyhatósági választást. Összesen hatan indultak a polgármesteri tisztségért a vörös iszap sújtotta Veszprém megyei városban: négy független jelölt, valamint Ferenczi a jobbik- és Nagy Sándor a Munkáspárt színeiben. 47 százalékos részvételi arány mellett a voksok 67,7 százalékát szerezte meg.

3672 választásra jogosult devecseri 47 százaléka, 1725 fő vett részt vasárnap az időközi helyhatósági választáson Devecserben, amit azért kellett kiírni, mert a korábbi testület képtelen volt együtt dolgozni. Az ülések rendre határozat képtelenné váltak. Ferenczi Gábor saját emberei, akikkel 2014-ben választást nyert, elfordultak tőle. Háborússá vált a közélet a településen – ezért a polgármester azt javasolta, oszlassák fel magukat, amit meg is szavazott a többség. Majd új csapatot gyűjtött maga köré.

Vasárnap már korán reggel sokan járultak a négy kialakított szavazókörbe az urnákhoz. 19 órára, az urnazárásra kifejezetten magas részvételi arány mutatkozott. Ami annak köszönhető, hogy a devecserieknek elege lett a harcból és egy olyan testületet szerették volna, hogy felálljon, amelyik képes az együttműködésre a város érdekében.

A település jelentős számú cigány származású lakosságának támogatásában bízott az Országos Cigány Önkormányzat korábbi elnöke, aki egy interjúban azt mondta, a cigányság lehet a mérleg nyelve, amelyik most megmutathatja, hogy saját polgármester tud választani magának, ahelyett, hogy a korábban ellenük felvonuló szélsőséges politikát képviselő jobbikos polgármestert támogatná. Kozák János víziója nem jött be. Ha igaz volt, amit a Romnetnek állított, hogy ő élvezi a legnagyobb támogatottságot, akkor ezek a támogatók vagy meggondolták magukat, vagy otthon maradtak, mert Kozák mindössze 19 szavazatot kapott. Ennél kevesebben csak a Munkáspárt jelöltjére, Nagy Sándorra voksoltak (4-en).A negyedik helyen Somogyi Márta független jelölt, a harmadikon pedig Kozma György István korábban jobbikos most független helyi politikus futott be. Kovács László legutóbbi alpolgármester, akit a kormányhivatal nevezett ki Kozma helyére, 363 szavazattal a második lett – de eredménye még így is eltörpül a korábbi polgármesterre leadott 1168 voks mellett.

PestiSracok facebook image
Ferenczi, Vona és Kepli Lajos - marad a régi műsor Fotó: PS archív

Ferenczi Gábor tehát hétfőtől ismét polgármesterként foglalhatja el helyét a hivatalban. A képviselőjelöltekre leadott szavazatok összesítése még folyamatban van, aminek eredményén igen sok múlik a kisvárosban. Ha nem Ferenczi kiválasztott csapata jut be a testületbe – akkor folytatódhat a régi műsor … mindenki mindenki ellen!

Vezető kép: Urnazárás az egyik szavazókörben 19 órakor, PS

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.