Pesti Srácok

Románia már melegít Trianon 100. évfordulójára: nem fogadja el, hogy országokat csak úgy fel lehet darabolni

Románia már melegít Trianon 100. évfordulójára: nem fogadja el, hogy országokat csak úgy fel lehet darabolni

Teodor Melescanu román külügyminiszter szerint törvénytelen eldönteni egy ország feldarabolását anélkül, hogy tárgyalnának az illető ország kormányával, az egyedüli olyan szervezettel, amely megtestesíti az állam szerkezetét. A román diplomácia vezetője a NATO parlamenti közgyűlése Bukarestben megrendezett 63. ülésszakának egyik bizottsági ülésén tartott előadása során ismertette Románia álláspontját a katalán népszavazásról.

Melescanu szerint Románia részéről ez elvi álláspont, amely egyaránt érvényes Koszovó/Metohija (a függetlenségét 2008-ban kikiáltó egykori jugoszláv autonóm tartomány szerb elnevezése), Katalónia, vagy Kurdisztán esetében.

PestiSracok facebook image

– magyarázta a román külügyminiszter. Az EU tagállamai közül Románia, Spanyolország, Görögország, Szlovákia és Ciprus nem ismerte el Koszovót független államként.

Melescanu szerint az utóbbi hónapban pozitív elmozdulást hozott a nyugat-balkáni térségben a Szerbia és Koszovó közötti párbeszéd. Úgy vélekedett: a legjobb megoldás az, ha a Nyugat-Balkán integrálódik az Európai Unióba és a NATO-ba. A román külügyminiszter szerint az Európai Uniónak Bosznia-Hercegovinával is meg kell kezdenie a csatlakozási tárgyalásokat, ezzel is belső megegyezésre bátorítva az országot alkotó közösségeket. Délkelet-Európa biztonságáról tartott előadásában Melescanu a Fekete-tengeri erőegyensúlyra is kitért. Úgy értékelte: ez felborult azzal, hogy a Krím-félsziget elcsatolása után Oroszország a korábbinál lényegesen nagyobb katonai erőt összpontosított a térségben, amelynek következményei szerinte a földrész keleti részére, a mediterrán térségre, a Fekete-tengerre és Szíriára is kihatnak.

– mondta a román külügyminiszter.

MTI

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.