Pesti Srácok

Soros alapítványai a CIA-vel közösen buktatnák meg Orbánt - állítja Engdahl

null

F. William Engdahl egyetemi oktató, a nemzetközileg egyik legismertebb politikai kockázatelemzési tanácsadó, akinek könyvei világszerte elismert bestsellerek. Legutóbbi például a civil szervezetek – NGO-k – titkos tevékenységéről szól. A Demokratának adott interjújában arról is beszél, miként látja a Magyarországra leselkedő veszélyt, elsősorban a George Soros által finanszírozott NGO-k részéről.

Nem egy független gondolkodó fél attól, hogy nincs messze az apokalipszis. Ön egyetért félelmeikkel? - hangzott el a kérdés a Demokrata újságírójától. Engdhal kifejtette, a felszínen azt látjuk, hogy világszerte mindenütt háborúk zajlanak. Háborúznak Ukrajnában, Szíriában, Jemenben, de példának hozta még Szaúd-Arábia és Katar konfliktusát, USA kontra Észak-Koreát, valamint India és Kína pengeélen táncoló békéjét is. Ismertette, az első világháború után hogyan hozták létre Rockefellerék a Külkapcsolatok Tanácsa nevű agytrösztöt, hogy megteremtsék az amerikai birodalom szerkezetét.

Ennek a gondosan felépített "haditervnek" a tanulmánya lett később a "Háború és béke", amelyben leírják, hogyan fogja Amerika exportálni saját gazdasági és politikai rendszerét. A terv meg is valósult: a második világháború utána az országok többsége kitárta karjait minden amerikai dolog előtt-mondta az elemző. Mindennek a következménye az amerikai állam adósságspirálja lett, kezdve a papírdollár inflációjával, a magánháztartások adósságán át, a visszafizethetetlen diákhiteleken keresztül az óriásvállalatok bukásáig.

PestiSracok facebook image

- tette hozzá a kockázatelemző.

A kérdésre visszatérve azonban Engdhal elmondta, nem hiszi, hogy apokalipszis lenne mindennek a vége, tekintve, szerinte ezek az oligarchák megpróbálják a világot egy bizonyos irányba terelni, ám ezt sikertelenül teszik.

Elmondta azt is, szerinte kész őrület, amely a mai washingtoni politikában zajlik, ugyanis a vezetőséget a "neokonzervatív hadiipar PR-ügynökeinek tartja", akik nem rendelkeznek kulturális és történelmi háttértudással. Kifejtette, a naponta hozott újabb és újabb szankciók nevetségesek, és a kétségbeesés jelei, valamint rendkívül hatástalanok is.

A zűrzavaros világban Engdahl a gigantikus Új Selyemút projekt tartja az egyik legfontosabbnak, hiszen itt expresszvonatokról, energia-csővezetékekről, mélyített vizű, korszerű kikötők hálózatairól van szó, amelyek a történelemben először kötik össze Európát Ázsiával.

Nagyon könnyű kérdésnek tartja, hogy az amerikaiak, vagy németek naivabbak-e. Szerinte az USA-ban nagyon naívak, mert a média agymosottát eszi őket és csak kis százalékuk néz utána, hogy a efogadott információ igaz-e. Úgy véli, mivel az amerikai nem tudják azt sem, hogy mi történik a hazájukban, ezért elhiszik, hogy Oroszország irányította az elnökválasztást, ahogy azt is el tudják képzelni hogy az oroszok atommal támadnak majd.

Fotó: Demokrata

Engdahl elmondta, hogy „Teljes spektrumú uralom: totalitariánus demokrácia az új világrendben” című könyvének címe a hivatalos Pentagon-doktrínából származik, melyet a George W. Bush-kormány idején vezettek be.

Véleménye szerint a „terror elleni háború” lett az ürügy a háborúkra, így például a több mint ezermilliárd dollárt elemésztő, kudarcba fulladt iraki háborúra.

- teszi fel a kérdést.

Szóba került, hogy annak idején egy igen kemény cikkben javasolta, hogy Orbán Viktor kapjon Nobel-békedíjat. Ezzel kapcsoaltban Engdahl elmondta, azért emelte ezt ki a címben, mert azt akarta, hogy az emberek odafigyeljenek.

Említett cikkében egyébként azt hangsúlyozta, hogy a mai világban fontos a szuverenitás és az adott nép jólétének megvédése olyanokkal szemben, akik szándékosan szítottak háborúkat például Szíriában, Líbiában, Afganisztánban azért, hogy milliók hagyják el otthonukat háborús menekültekként.

Elmondta azt is, hogy maximálisan egyetért a Nemzetközi Valutaalap hazaküldésével, a keleti nyitással és migrációs politikával. Kiemelte, szerinte az IMF csak egy “klub”, amelynek az a lényege, hogy kifosszák Latin-Amerikát, Ázsiát és Kelet-Európa országait a kommunizmus összeomlását követően.

Kiemelte, hogy az európai politikusoknak rá kellene ébredniük, hogy hatalamas gazdasági lehetőséget kínál az Új Selyemút projekt, ráadásul békés úton. Ezzel indokolta, hogy az amerikaiak etnikai háborút szítanak Burmában, határ menti összecsapásokat India és Pakisztán, India és Kína között, ennek pedig csupán anyni értelme van, hogy “megakadályozza a Selyemút kibontakozását, sikerét”.

- tette hozzá.

Kifejtette, hogy Brüsszel és Soros migrációval kapcsoaltos tervei ellen Magyaroroszág egyetlen dolgot tehet, hogy húz egy vonalat: “eddig és ne tovább”. Hozzátette:

Természetesen nem ért egyet azzal sem, hogy a migrációnak és a terrorizmusnak nincs köze egymáshoz, erre pedig példaként említi Stockholmot, ahol “a rendőrség nem megy egyes körzetekbe, mert ott menekültekből álló, szervezett fegyveres maffiabandák uralkodnak”.

Abban viszont nagyon is egytért, hogy az NGO-k, amelyeket Soros szponzorál Magyarországon, a pénzelt aktivistái, propagandakampányai Orbán Viktor ellen irányulnak.

A magyar kormány nagyon helyesen tette, hogy felsőoktatási törvényét keresztül akarja vinni úgy, hogy az a budapesti Soros-egyetemre ugyanúgy vonatkozzon, mint a többire

-mondta, hozzátéve, hogy

A nemrég Budapestre is ellátogató Szrgya Popovicsot Engdahl veszélyes embernek tartja, aki létrehozott egy CANVAS nevű vállalkozást, hogy az világszerte forradalmakat gerjesszen, és azt tartja a legvalószínűbbnek, hogy van a háttérben egy “cukrosbácsi” is, hiszen anélkül Popovicsnak nem lenne kapacitása aktivistákat utaztatni.

- hangsúlyozta.

Forrás: Demokrata; Vezető kép: Demokrata