Pesti Srácok

Tízórás ostrom után ért véget a szomáliai terrortámadás

null

Tízórás ostrom után vasárnap kora reggelre véget ért Szomália fővárosában a túszdráma, amely szombat délután robbantással kezdődött, majd tűzharccal folytatódott. A terrortámadásban 25-en meghaltak és több mint 30-an megsebesültek. A halálos áldozatok között három gyermek is van, egyikük még csak csecsemő volt. Anyjukkal együtt főbe lőtték őket.

A támadás végrehajtójaként az al-Shabaab szomáliai iszlamista terrorszervezet jelentkezett meglepően hamar. A terrorakció azzal kezdődött, hogy egy teherautó vezetője műszaki hibát színlelve megállt a szigorúan őrzött Nasa-Hablod szálloda előtt, amelyben politikusok is gyakran megfordulnak. A sofőr hamarosan a levegőbe röpítette a robbanószerrel megrakott teherautót - és vele együtt magát. Ezután öt fegyveres rontott az épületbe és tűzharc kezdődött, majd két további robbanás történt. Az egyiket egy újabb öngyilkos terrorista követte el robbanómellénnyel.

Hajnalban a rendőrség közölte, hogy sikerült kimenekíteni 30 túszt - köztük a kormány egyik miniszterét - és, hogy az öt támadó közül már csak kettő van életben, de a harc még folyik. Reggelre azután a rendőrség teljesen ura lett a helyzetnek, közlése szerint az ostromnak vége. A helyi sajtó szerint sikerült élve elfogni támadókat, a rendőrség azonban ezt nem erősítette meg.

MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.