Pesti Srácok

Több százan meghalhattak Észak-Koreában az atomkísérleti telepen

Több százan meghalhattak Észak-Koreában az atomkísérleti telepen

Több mint kétszáz ember halhatott meg Észak-Koreában, amikor egy szeptemberi nukleáris robbantás után beomlott egy építés alatt álló alagút - jelentette közelebbről meg nem jelölt forrásokra hivatkozva kedden a japán Aszahi televízió.

Az alagút az észak-koreai Punggje-Ri atomkísérleti telepen épült. A katasztrófa első szakaszában mintegy száz munkás rekedt a föld alatt szeptember 10-e körül. A mentés során bekövetkezett egy második omlás is, és ezzel nőhetett 200 fölé a halálos áldozatok száma - közölte a televízió az esetet ismerő észak-koreai forrásokra hivatkozva.

Szakértők azt valószínűsítik, hogy a hatodik és egyben a legerősebb észak-koreai földalatti atomrobbantás szeptember 3-án destabilizálta a térség geológiai felépítését, és a kísérleti telep emiatt használhatatlanná válhatott. A robbantás 6,3-as fokozatú földrengést és földcsuszamlásokat okozott a következő napon készült műholdas felvételek szerint. Észak-Korea nem szokta elismerni, ha súlyos baleset történik az országban. Egy dél-koreai kormányszóvivő is csak annyit mondott, hogy ismerik a televízió által közölt információt, de nem tudnak többet az ügyről.

MTI; Vezető kép: Soren Dreier

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.