Pesti Srácok

Tömeges reménytelenség és szégyenérzet az ellenzék sorai között - Többségük már Orbán Viktor győzelmét jósolja

Tömeges reménytelenség és szégyenérzet az ellenzék sorai között - Többségük már Orbán Viktor győzelmét jósolja

A teljes felnőtt népesség majdnem kétharmada, 64 százalék véli úgy, hogy Orbán Viktor marad a kormányfő a 2018-as választás után – derült ki a Nézőpont Intézetnek a Magyar Idők számára készült közvélemény-kutatásából.

Mindössze hat százalék gondolja úgy, hogy Vona Gábor lesz a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc kormányfőségére a teljes felnőtt népesség három százaléka számít, míg Karácsony Gergely, Szél Bernadett és Fodor Gábor kapcsán egyaránt egy-egy százalék tartja ezt valószínűnek.

A választási részvételüket biztosra ígérők (aktív szavazók) körében Orbán Viktor újrázását még többen, tízből heten (72 százalék) várják. Az ellenzéki politikusok ezen a bázison még nagyobb lemaradásban vannak: Vona Gábor miniszterelnökké választását az aktív szavazók hat százaléka valószínűsíti, míg ugyanezt Gyurcsány Ferenc és Karácsony Gergely esetében két-két, Szél Bernadett esetében pedig egy százalék véli reálisnak.

Forrás: Magyar Idők
PestiSracok facebook image

A teljes felnőtt népességnél az ellenzéki szimpatizánsok fele (50 százalék) ugyancsak Orbán Viktor újraválasztását tartja a legvalószínűbbnek. Erre a Jobbik szimpatizánsai körében 48, az MSZP-táboron belül 57, míg a DK támogatói között 24 százalék számít. Ugyanez az arány az LMP-tábor esetében 75, míg a Momentum támogatóinál 83 százalékos. Az ismeretlen pártpreferenciával bíróknál is 47 százalék látja reálisnak, hogy továbbra is Orbán Viktor marad a kormányfő, ráadásul e körben valamely ellenzéki politikus miniszterelnökké választását összességében csak 11 százalék tartja elképzelhetőnek.

Fontos kiemelni, hogy a baloldali pártok (MSZP, DK, Együtt, Párbeszéd, Liberálisok) szimpatizánsainál Orbán Viktor után (40 százalék) Gyurcsány Ferenc kormányfővé választását tartják legtöbben reálisnak (26 százalék). Érdekesség továbbá, hogy a Jobbik-táboron belül mindössze 38 százalék tartja elképzelhetőnek Vona Gábor győzelmét.

Magyar Idők, Nézőpont Intézet; Fotó: Business Recorder

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.