Pesti Srácok

Azonosították a texasi ámokfutót, Devin Kelley kirúgott katona volt

null

A légierőtől elbocsátott katona lőtt agyon huszonhat embert egy vasárnapi istentiszteleten a texasi Sutherlandben, Devin Kelley ugyancsak életét veszítette, tettének oka egyelőre ismeretlen. A további vérontást egy helybéli akadályozta meg, a templom mellet lakó férfi a lövéseket meghallva fegyvert fogott, és menekülésre kényszerítette az ámokfutót. Donald Trump amerikai elnök ördögi tettnek nevezte a támadást, amely Texas állam történetének legtöbb halálos áldozatot követelő tömeggyilkossága.

Azonosították azt az ámokfutót, aki az istentisztelet közben nyitott tüzet vasárnap délben a dél-texasi Sutherland Springs egyik templomában. A férfit Devin Kelleynek hívták és huszonhat éves volt. Tettének indítékairól a rendőrségnek egyelőre nincs információja, de közölték, hogy Kelley katona volt, és úgynevezett poszttraumatikus stresszben szenvedett. A helyi rendőrség és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) képviselői a korábban megjelent információkat pontosítva azt közölték, hogy a támadó már a templom előtt lövöldözni kezdett, majd odabenn folytatta az ámokfutást. A vérengzés után elmenekült, de a percek alatt kiérkező rendőrök üldözőbe vették, és mintegy nyolc-tíz kilométernyire Sutherland Springstől érték utol. A hatóságok közlése szerint a lövöldözésban Kelleyvel együtt huszonheten veszítették életüket.

Egy helybéli férfi akadályozta meg a további vérontást

Vasárnap este Freeman Martin, a texasi kormányzat közbiztonságért felelős hivatalának regionális igazgatója sajtótájékoztatót tartott, és elmondta: egy helybélinek köszönhető, hogy a tragédiának nem lett még több halálos áldozata. A férfi ugyanis a templom mellett lakik, és amikor meghallotta a lövéseket, azonnal fegyvert ragadott, átszaladt a templomba és fegyverét az ámokfutóra fogta, aki menekülni kezdett, nyomában a Martin által meg nem nevezett helyi lakossal. Korábban nem volt világos, hogy a támadót a rendőrök lőtték-e le, Freeman Martin most azt mondta, hogy amikor a rendőrség bekapcsolódott az üldözésbe, és megtalálta a lövöldöző Kelley kocsiját, a fiatal férfi már halott volt. Nem tudni, hogy öngyilkos lett-e, vagy az őt üldöző helybéli lakos lőtte le. A támadó autójában több fegyvert találtak.A hatóságok nem hoztak nyilvánosságra további részleteket sem a helybéli férfiról, sem Devin Kelleyről, az elkövetőről.

PestiSracok facebook image

Texas állam eddigi legsúlyosabb tömeggyilkossága

A vérengzés után Greg Abbott texasi kormányzó a Sutherland Springs közelében fekvő Stockdale városkában a rendőrséggel közösen sajtóértekezletet tartott. Hangsúlyozta, hogy Texas állam történetében eddig ez volt a legsúlyosabb tömeggyilkosság. A templomban huszonhárom holttestet találtak, a templom előtt két agyonlőtt áldozat feküdt, és még egy ember kórházba szállítás közben halt meg. Több mint harminc sebesültet ápolnak a stockdale-i kórházban, ahová helikopterekkel és mentőkkel szállították őket. Több sebesült válságos, életveszélyes állapotban van. Az orvosok nem adtak ki közleményt az állapotukról. A kormányzó elmondta: a halottak között ötéves és hetvenkét éves áldozat is van, életét vesztette egy várandós asszony és a lelkipásztor tizennégy esztendős lánya is. Ann Stefanek, az amerikai légierő szóvivője közölte: az ámokfutó korábban at amerikai légierő tagja volt, 2010-től elbocsátásáig a légierő egyik új-mexikói támaszpontján a logisztikai részlegnél teljesített szolgálatot. A szóvivő azonban nem közölte sem azt, hogy miért, sem pedig hogy mikor bocsátották el őt. A rendőrség a vasárnap esti újabb tájékoztatóján közölte azt is, hogy Kelley tavaly vásárolta a vérengzéskor használt fegyvert, és bár San Antonio mellett lakott, egy coloradói lakcímet adott meg, és büntetlen előéletűként tüntette fel magát. Az FBI munkatársai vasárnap átkutatták az ámokfutó lakását, és amerikai sajtójelentések szerint vizsgálják a közösségi oldalakat is.

Az összefogásban látja Amerika erejét Donald Trump

A Tokióban tartózkodó amerikai elnök, Donald Trump Twitter-üzenetben fejezte ki együttérzését az áldozatokkal és családtagjaikkal, majd japán üzletemberekkel tartott találkozója utáni sajtótájékoztatóján hangsúlyozta:

Az elnök hozzátette: „ilyen időkben" az amerikaiak azt teszik, amiben a legjobbak. Összefogunk. Összekapaszkodunk és könnyeinken és szomorúságunkon keresztül mutatjuk meg, hogy erősek vagyunk”. Trump kormányzata teljes támogatását ígérte Texas államnak és a helyi hatóságoknak a történtek feltárásához.

Barack Obama volt elnök is Twitter-üzenetet tett közzé. A volt elnök gyűlöletből fakadó cselekedetnek minősítette a történteket, és leszögezte, hogy Amerika együtt gyászol a családokkal, és a túlélők jobbulásáért szorít. Isten adjon nekünk bölcsességet, hogy konkrét lépéseket tegyünk az erőszak és a fegyverek számának csökkentése érdekében - tette hozzá Obama, akinek elnöksége idején, több mint két éveben szintén követtek el tömegmészárlást egy templomban, a dél-karolinai Charlestonban. A huszonkét éves Dylan Roof 2015. június 17-én nyitott tüzet fekete hívőkre bibliaóra idején, és megölt kilenc embert. A támadót azóta halálra ítélték.

Forrás: MTI, fotó: MTI/EPA/Larry W. Smith

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.