Pesti Srácok

Cicaharc – Feminista harcostársa köpte le Papp Réka Kingát

Cicaharc – Feminista harcostársa köpte le Papp Réka Kingát

Leköpték, ráadásul még fejbe is vágták egy szatyorral – adta tudtul Papp Réka Kinga Facebook-bejegyzésében. A belvárosi feminista kör kedélyeit felborzoló eset állítólagos előzménye, hogy a blogger megkritizálta Bajusz Orsolya kisfilmjét, cserébe az egykori feminista jóbarát le-„sorosfasszopózta” Pappot „Aki kurvának áll” című könyve miatt.

Papp Réka Kinga arról írt, kedden a Kisüzem nevű szórakozóhelyen teát iszogatott barátnőjével, amikor asztalukhoz lépett Bajusz Orsolya „botrányművész”, akivel korábban jó barátságban voltak, sokat beszélgettek a feminizmusról. Mint felidézte, a Bajusz „Transzzsidó” című kisfilmje bemutatóján őt kérte fel a kiállítás megnyitására.

-írja Papp Réka Kinga. Bajusz Orsolya ezután sértődöttségének többször is hangot adott, így egy esetben arról érdeklődött, mi újság Paprika Kinga legújabb könyvével, majd azt mondta, „gondoltam, hogy önéletrajzi ihletésű. A címe miatt. Most, hogy így kurva lettél.” Egy facabook-bejegyzésben Bajusz ráadásul arról írt, hogy a könyvben megfogalmazott álláspont annyira ellenforradalmi, hogy „ezért cserébe sorosfaszszopónak” nevezte Pappot. A vita akkor hágott a tetőfokára, mikor Bajusz Papp Réka Kinga elmondása szerint megzavarta őt és ismerősét teaivás közben, majd szégyennek nevezte a könyvet. Bajusz azt is mondta Pappnak, „Tudod, mi vagy? Egy Rózsadombra felkapaszkodott nyíregyházi kis senki vagy”, majd egy rövid szócsatát követően leköpte. Mint Papp Réka Kinga írja,

PestiSracok facebook image

Az ügy pikantériája, hogy a jelenlevők a két feminista-celeb „kakaskodását” látva csak egy újabb performanszra gyanakodtak, és először nem is léptek közbe.

Forrás: facebook.com; fotó: facebook.com

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.