Pesti Srácok

Csökken, és egyre inkább alacsony végzettségűekből áll a munkaerő-tartalék

null

A közfoglalkoztatottakkal kiegészített munkaerő-tartalék 2016-ban 9 százalék volt a 15-74 éves korosztály népességéhez viszonyítva, ez jelentős csökkenés a 2014-es 11,3 százalékhoz képest – írja a Világgazdaság a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira hivatkozva.

A napilap csütörtöki számában megjelent cikk szerint a legtöbb kihasználatlan munkaerő Kelet-Magyarországon van: Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében arányuk 20,3 százalék, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 15,2 százalék, Hajdú-Biharban 14,4 százalék. A legalacsonyabb arányt Győr-Moson-Sopron megyében (3,1 százalék), Pest megyében (3,9) és Vas megyében (4,3) mérték.

A 135 ezer inaktív 44 százaléka gondolja úgy, hogy ha keresne, sem találna munkát. Az elmúlt években a gazdasági fellendülés és a munkaerőpiac feszessé válása segítette az álláskeresőket. Elsősorban a magasabb végzettségűek tudtak elhelyezkedni, így a jelenlegi munkaerő-tartalék összetétele kedvezőtlenebb, mint korábban. A KSH tanulmánya szerint ahhoz, hogy javuljon a dolgozni vágyók helyzete létfontosságú lenne képzések indítása. Másik megoldás lehet, ha a keleti országrészből a fejlettebb megyékbe áramlana a kihasználatlan munkaerő, ezt azonban gátolja, hogy az ottani drágább lakhatást nem fedezi az ott kapott magasabb bér. Bár a kormány lakhatási támogatással segíti a munkaerő mobilitását, sokan mégis inkább a külföldi munkát választják – olvasható a Világgazdaságban.

PestiSracok facebook image

MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.