Pesti Srácok

Egyelőre a jó zsarut játszatja el az LMP-vel Ron Werber

Egyelőre a jó zsarut játszatja el az LMP-vel Ron Werber

Az LMP-nek van esélye a legnagyobb ellenzéki párt szerepének betöltésére Ron Werber szerint, aki a kormányváltást sem zárta ki, ha minden összeáll. A korábban az MSZP mellett dolgozó, izraeli kampánytanácsadó a hálózatépítésben látja a siker lehetőségét, és fontosnak tartja, hogy az LMP a jobbik arcát mutassa, tiszteletteljesen viselkedjen a többi párttal, és ne vesszen össze velük.

Sűrűn foglalkoztatják mostanában a pártban a kampánygurut, rendszeresen tart kimerítő fejtágítókat a tagságnak. Szél Bernadett a 168 Órának szólta el magát Ron Werber leendő segítő szerepéről, de Ungár Péter, az LMP elnökségi tagja néhány hete még azt mondta, nincs vele szerződésük. Azóta viszont ez megváltozhatott, és talán arra is okítja az LMP-seket, hogy hogyan ne kotyogjanak ki olyan információkat például egy-egy interjú alkalmával, amelyeket nem akarnak. A párt tagsága nem fogadta egyöntetű lelkesedéssel a gyűlöletkampányok szakértőjét, de a profin működő kormányzati kommunikáció segített meggyőzni őket. Werber legutóbb szűk két hete, külön-külön napon foglalkozott a fővárosi vezetőkkel és a vidéki alapszervezetek embereivel. Az Index információi szerint maga Ungár Péter vitte be a pártba Ron Werbert, de ennek keresztülviteléhez kellett Szél Bernadett párton belüli megerősödése és a szálakat a háttérbe vonulása után is mozgató Schiffer András partvonalon kívülre szorulása is. A párttagok elmondása szerint a nyers fogalmazásmódra hajlamos Werber vérprofi, érti a dolgát, kiválóan motiválja az embereket, ám egyelőre a gyűlöletkampány helyett a nyugodtságot szorgalmazza, hogy az LMP tisztelettel beszéljen a többi pártról, és ne vesszen össze senkivel. A pártot leginkább azért bírálja a kampánytanácsadó, mert eddig ellustálkodták a nehéz munkának számító, de a kampányban kifizetődő hálózatépítést. A tagok szerint ez a fajta, tudatos politikacsinálás nem volt jellemző az inkább bázisdemokráciában gondolkodó LMP-re.

Amikor még nem az LMP-sek, hanem Gyurcsány Ferenc, Lendvai Ildikó, Medgyessy Péter és Kiss Péter hallgatták áhítattal Werbert. (fotó: valasz.hu)

Werber szerint fő ellenzéki erővé válhat az LMP

Ron Werber természetesen nemcsak az LMP-sek képzésével foglalkozik, hanem a jelenlegi politikai környezetről is van véleménye. Az MSZP-t lecsúszófélben levő, támadható, bizonytalan pártnak gondolja, ami az LMP erősödésének kedvez. Gyurcsány Ferencet és az általa erősen kézben tartott DK-t kemény diónak látja, amely ugyanakkor „mérgező”, és semmiképpen sem szabad vele összeállni. A kisebb baloldali pártokról azt mondta a kampánytanácsadó, hogy „aranyosak”, de a belvároson kívül gyakorlatilag nem is léteznek, sem pénzük, sem hátországuk. A Jobbikot identitásválságban vergődő pártnak látja, csalódott régi szavazótáborral, ezért szorgalmazza az LMP számára a Jobbikkal folytatott vitákat. A tanácsadó bizakodó Szél Bernadett és az LMP enyhe népszerűségnövekedése kapcsán, sőt úgy véli, még semmi sem dőlt el. A képzéseken azzal biztatja a párttagságot, hogy az emberek nem arra szavaznak, aki az érdekeiket képviselik, hanem csoportdinamika alapján. Valakik a győztesekkel szeretnének lenni, mások viszont éppen azért támogatják az ellenoldalt, hogy a győztes ne nyerje túl magát, legyen mellette ellenőrzés. A 2018-as választás után reálisnak tartja, hogy az LMP legyen a fő ellenzéki párt, sőt a kormányváltást sem zárja ki, ha minden összejön.

forrás: index.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.