Pesti Srácok

Farkas Helga-ügy: kamu, hogy megtalálták a lány gyilkosát

null

Újabb kamutörténetre vetette rá magát a hazai sajtó a Farkas Helga-ügyben, ugyanis nincs alapja azoknak a híreszteléseknek, hogy Olaszországban megtalálhatták a lány gyilkosát – tudta meg a PestiSrácok.hu. Magyarországon nemhogy nem indult újabb vizsgálat a Farkas Helga-ügyben, de forrásaink azt is alaptalannak nevezték, hogy Olaszországban azonosították a lány kocsiján talált tenyérlenyomat gazdáját.

Megalapozatlanok azok a sajtóhírek, amelyek szerint a magyar rendőrség ismét vizsgálatot indított Farkas Helga huszonhat évvel ezelőtti eltűnése ügyében, mert az olasz hatóságok Calabriában megtalálták azt a férfit, akinek tenyérlenyomata megegyezik azzal, amelyet a lány elhagyott autóján találtak 1991-ben – tudta meg a PestiSrácok.hu. A Magyar Nemzet hétfői számában Palatinus Gábor, az ügy egyik korábbi nyomozója számolt be a nyomok egyezéséről, de arról nem beszélt, hogy honnan jutottak a tudomására az olaszországi vizsgálat részletei. A volt rendőrtiszt a fentiek miatt biztos abban, hogy beigazolódott a korábbi teória, amely szerint olasz bűnözői körök rabolták el, majd ölték meg Farkas Helgát, míg az ügyben manapság is a zsarolóknak tartott Csapó József és Juhász Benedek csak a kapcsolatot tartották a lány szüleivel, hogy hozzájuthassanak a félmillió márkás váltságdíjhoz.

A PestiSrácok információ szerint Magyarországon nemhogy nem indult újabb vizsgálat a Farkas Helga-ügyben, de forrásaink azt is alaptalan híresztelésnek nevezték, hogy Olaszországban azonosították a lány kocsiján talált tenyérlenyomat gazdáját. Ha lenne ilyen, azt az olaszok azonnal jelezték volna a magyar társszerveknek, márpedig ilyen megkeresés nem érkezett az itteni hatóságokhoz. A Magyar Nemzetnek Palatinus Gábor azt is elmondta, hogy a Csapó egykori bizalmi körébe tartozó Fésü Péter halála előtt egy levélben tudatta a volt nyomozóval, hogy Farkas Helgát az a csak Z-ként emlegetett olasz férfi ölte meg, akinek Palatinus szerint most azonosították a tenyérlenyomatát. Az egykori rendőr állításait olvasva az sem világos, hogy Fésü információiról miért csak most számolt be, amikor a férfi már hat éve meghalt.

A Farkas Helga-ügy máig az egyik legrejtélyesebb történet a hazai kriminalisztika történetében, hiszen sem a lány holttestét, sem pedig a gyilkosokat nem találták meg. Az ügyben csak Csapó Józsefet ítélték el tíz évre többek között személyi szabadság megsértése és zsarolás bűntette miatt.

PestiSracok facebook image

Forrás: PestiSrácok. Fotó: police.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.