Pesti Srácok

Fidesz-szóvivő: Soros szövetségese készítette elő a kötelező betelepítésről szóló EP-jelentést

Fidesz-szóvivő: Soros szövetségese készítette elő a kötelező betelepítésről szóló EP-jelentést

A Fidesz szerint az elmúlt napok fejleményei újra igazolták, hogy a brüsszeli döntéshozók Soros György kézi vezérlése mellett hozzák meg „migránspárti döntéseiket”. Puskás Imre, a Fidesz szóvivője szombaton Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: Soros György az elmúlt napokban ismét Brüsszelben járt és „eligazítást tartott”.

Egy, az internetre felkerült kép igazolja, hogy a milliárdos Cecilia Wikström svéd liberális EP-képviselővel, az „egyik legbefolyásosabb bevándorlásügyi politikussal” találkozott november 10-én – fejtette ki a kormánypárt szóvivője, aláhúzva, hogy Wikström készítette elő azt a jelentést, amelyet csütörtökön fogadott el az Európai Parlament, annak tartalma pedig pontról pontra visszaigazolja a milliárdos elgondolásait. Kiemelte, az EP határozatában megtalálható a felső korlát nélküli kvóta a migránsok tagállamok közötti elosztására, Soros György szervezeteinek részvétele a migránsok betelepítésében, a családegyesítés felgyorsítása, valamint a tagállamok hatáskörének további szűkítése Brüsszel javára.

– jelentette ki Puskás Imre, aki arra is emlékeztetett, hogy a milliárdos spekuláns korábban is megfordult már az EU központjában, ahol számos uniós vezetővel találkozott, arról azonban a mai napig nem lehet tudni, hogy kivel miről egyeztetett. A Fidesz szóvivője szólt arról is, hogy Cecilia Wikström szerepel azon a listán, amely Soros György – 226 EP-képviselőt tartalmazó – megbízható szövetségeseit sorolja fel. Ezek a szövetségesek most is komoly szerepet játszottak abban, hogy az Európai Parlamenten keresztül mehetett a „gyakorlatilag a Soros-terv megvalósítását” tartalmazó jelentéstervezet – fűzte hozzá.

PestiSracok facebook image

Egyszerűen leszavaznák a kötelező betelepítés ellenzőit

Puskás Imre szerint az is aggasztó, hogy Wikström a szavazás után arról beszélt, a kötelező betelepítést ellenző tagországokat egyszerűen le kellene szavazni:

Hangsúlyozta, ebből is látszik, hogy a kormány kemény harc előtt áll, amelyben csak a magyar emberekre számíthat. A küzdelemhez ezért szükség van az emberek állásfoglalására, ezért nagyon fontos, hogy péntekig minél többen küldjék vissza a nemzeti konzultációs kérdőívet – mondta Puskás Imre.

A Fidesz szóvivője kérdésre válaszolva közölte, feltételezésük szerint az emberek a jelenlegi nemzeti konzultációban az összes korábbinál nagyobb aktivitást mutatnak majd. Ugyancsak kérdésre válaszolva kijelentette, az ország közbiztonsága ügyében különböző felmérések helyett azoknak a tényeken alapuló, 2010 óta egyre kedvezőbb bűnügyi statisztikáknak kell hinni, amelyek szerint Magyarország a világ egyik legbiztonságosabb országa. Puskás Imre egy másik kérdésre reagálva manírnak nevezte „azt a fajta cukormázat”, amellyel szerinte a Jobbik elnöke akarja leönteni pártját. Az ellenzéki párt mögötti tartalom ugyanis nem változott: a Jobbik továbbra is egy „rasszista, antiszemita” párt – mondta, hozzátéve, ezt a Jobbik politikusainak közelmúltban újra nyilvánosságra került, ám azóta a pártjukban nem szankcionált kijelentései is bizonyítják.

MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.