Pesti Srácok

Halálkamion: kínhalál végzett az összezsúfolt migránsokkal

null

Órákig tartott két évvel ezelőtt azoknak a migránsoknak a haláltusája, akiknek ügyében egy főképp balkániakból álló bűnszervezet a felelős az ügyészség szerint. A Kecskeméti Törvényszéken folytatott perben kedden horrorfilmbe illő részletekről beszéltek az orvos, illetve műszaki szakértők.

Álló testhelyzetben, testi-lelki gyötrelmek között fulladt meg az a hetvenegy illegális bevándorló, akiknek a két évvel ezelőtti halála miatt indított büntetőperben kedden igazságügyi orvosszakértő ismertette a fentieket a Kecskeméti Törvényszéken folytatott eljárásban. A szakember szerint az áldozatok közül hatvannyolcan három, hárman pedig három-négy órán belül elhunytak a szállításukra átalakított, szellőzés nélküli, belülről nem nyitható hűtőkamionban. Az ügyben indított nyomozás feltárta, hogy a rossz műszaki állapotú kocsi szállítószekrénye repedezett volt, a védelem érvelése szerint így a migránsok kaphattak levegőt. Ezt a perben kedden nyilatkozó műszaki szakértő cáfolta, és elmondta, hogy a kisebb lyukak nem biztosíthattak elég oxigént a szűk helyen összezsúfolt embereknek. Az orvosszakértő megállapítása szerint a repedéseken bejutó levegő inkább csak meghosszabbította a migránsok szenvedéseit, akik között számos nő és kisgyermek is volt. A szakember elmondta, hogy az áldozatoknál első tünetként fejfájás, majd fokozódó légszomj, szívritmuszavar, hányás, ájulás következhetett be.

Ismert, a vádlottak 2015 augusztusában Kecskemét környékén zsúfoltak be hetvenegy embert – közöttük nőket és gyermekeket – egy szellőzés nélküli, belülről nem nyitható hűtőkamionba. A migránsok már az út elején hangoskodtak, segítségért kiáltoztak a raktérben, de a sofőrök nem álltak meg, állításuk szerint ezt a bűnszervezet szerbiai, afgán származású vezetője megtiltotta nekik. Az utasok végül elcsendesedtek, majd a kocsi is megállt az ausztriai Parndorf közelében, de a migránsok addigra már életüket veszítették. Mivel az orvosszakértő megállapította, hogy mindannyian még Magyarország területén haltak meg, a történtek miatt indított büntetőeljárás a hazai szervek feladata.

A társaság pere az idei nyár elején kezdődött a Kecskeméti Törvényszéken, az eljárásban először tizenegy ember állt a bíróság elé, majd számuk október végén tizennégyre emelkedett, Ennek oka, hogy egy ugyancsak embercsempészés miatt indított ügyet a nyomozás lezárása után egyesítettek a parndorfi perrel, mivel az elkövetők között nagy az átfedés. A társaság tagjainak többsége bolgár állampolgár, de vannak libanoniak és afgánok is. A vádiratban szereplő bűnszervezet vezetője egy korábban Szerbiában élő afgán férfi. A többi vádlott korábban azt vallotta, hogy rettegtek az őket számos alkalommal életveszélyesen megfenyegető afgántól. A csoport tagjai a vizsgálat adatai szerint 2015 februárjától a parndorfi fuvarig ezerkétszáz migránst csempésztek Nyugat-Európába, és ezen a számítások szerint több millió eurót kerestek. A pénz legnagyobb részének nyoma veszett, mivel azt a bűnszervezet vezetője Afganisztánba továbbította a rokonainak.

PestiSracok facebook image

A csoport tagjait bűnszervezetben, a csempészett személyek sanyargatásával, részben üzletszerűen elkövetett embercsempészés bűntettével vádolják. Négy vádlottnak ezen kívül különös kegyetlenséggel, több, részben tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés miatt is felelnie kell. Az ügyészség négy vádlottra életfogytig tartó, a többi embercsempészre határozott idejű fegyházbüntetést kért.

Fotó: PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.