Pesti Srácok

Keményen kiosztották az Európai Tanács elnökét, amiért beleszólt a lengyel belügyekbe

Keményen kiosztották az Európai Tanács elnökét, amiért beleszólt a lengyel belügyekbe

Élesen bírálta a varsói vezetés politikáját vasárnap Donald Tusk, az Európai Tanács lengyel elnöke, aki szerint az elmúlt évek lengyelországi fejleményei tökéletesen illeszkednek Oroszország terveibe. Több vezető lengyel politikus visszautasította Tusk Twitter-bejegyzését.

– írta az egykori lengyel miniszterelnök a Twitteren. Válaszüzenetében Beata Szydło lengyel miniszterelnök azzal vádolta Tuskot, hogy az Európai Tanács elnökeként semmit nem tett az országért, pozícióját arra használja fel, hogy támadja a lengyel kormányt, támadja Lengyelországot. Februárban az uniós tagállamok közül egyedül Lengyelország szavazott az ellen, hogy Donald Tuskot két és fél évre újraválasszák az Európai Tanács élére. Az utóbbi években számos bírálat érte a 2015-ös lengyelországi választások nyomán abszolút többséghez jutott Jog és Igazságosság (PiS) pártot, elsősorban amiért szorosabb ellenőrzés alá vonta a közmédiát, és korlátozta az alkotmánybíróság hatáskörét. Varsó szerint a törvénymódosítások tökéletesen megfelelnek a jogállamiság elveinek.

PestiSracok facebook image

Donald Tusk nem találja a helyét az európai unió politikai életében, ezért megpróbál beleavatkozni a lengyel belügyekbe, Twitter-bejegyzése kétségbeejtő frusztrációjának kifejeződése – reagált Tuskra Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter a PAP lengyel hírügynökségnek. A külügyminiszter szerint ahhoz képest, hogy az Európai Unió milyen válságokon ment keresztül az elmúlt két-három évben, Tusk európai tanácsi elnökként meglehetősen passzív volt a Brexittel, a katalán függetlenségi törekvésekkel, valamint Juncker és Macron felvetéseivel kapcsolatban is.

– mondta a külügyminiszter. Waszczykowski szerint Tusk bejegyzése egyrészt elferdíti az Ukrajnával kapcsolatos lengyel külpolitikát, amely az ország érdekeit védi, és nem áll Oroszország oldalára, másrészt beleavatkozik a lengyel belpolitikába, vagyis nemzetközi pozíciója ellenére még mindig mélyen el van köteleződve a lengyel belpolitikai csatározások egyik oldala mellett.

Krzysztof Szczerski, a lengyel elnöki hivatal vezetője szerint az Európai Tanácsnak fegyelmit kellene adnia Tusknak a lengyel belpolitikába való beavatkozásáért, míg Stanisław Karczewski, a lengyel szenátus elnöke a Twitteren osztotta ki az Európai Tanács elnökét:

MTI

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.