Pesti Srácok

Komolyan gondolja az USA a klímaegyezmény felmondását

null

Megerősítette az Egyesült Államok kilépését a párizsi klímaegyezményből csütörtökön az amerikai delegáció vezetője az ENSZ égisze alatt zajló, bonni nemzetközi klímavédelmi konferencián.

Judith Garber hangsúlyozta, hogy Washington "minél előbb" szeretné elhagyni az egyezményt. Hozzátette ugyanakkor, hogy országa nyitott annak lehetőségére, hogy majd egyszer a jövőben, az amerikai nép számára kedvezőbb feltételek mellett visszatérjen a megállapodást végrehajtók soraiba.

Donald Trump amerikai elnök júniusban jelentette be, hogy kilépteti országát a párizsi klímaegyezményből. Erre legkorábban 2020 végén kerülhet sor. Az Egyesült Államok jelenleg az egyetlen ország a világon, amely nem támogatja a megállapodást.

Garber leszögezte, hogy a kilépéstől függetlenül az Egyesült Államok továbbra is vezető szerepet fog betölteni a megújuló energiaforrások és az innováció terén. Arról is beszélt, hogy országa az elmúlt években bebizonyította: lehetséges úgy csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását, hogy közben a gazdaság is növekszik. Ebben az innovatív technológiákat alkalmazó gazdasági szereplők kiemelt szerepet játszottak - húzta alá az amerikai külügyminisztérium környezetvédelemért felelős osztályvezetője.

PestiSracok facebook image

- mondta Garber. Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye 23. éves ülésének (COP 23) nevezett tíznapos tanácskozás pénteken zárul. A konferencia témája az éghajlatváltozás megfékezését célzó erőfeszítések nemzetközi összehangolásáról szóló, 2015-ös párizsi megállapodás végrehajtása.

Forrás: MTI; kép: pixabay.com

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.