Pesti Srácok

Lengyelországot is a hetes cikkellyel akarja befenyíteni Brüsszel

Lengyelországot is a hetes cikkellyel akarja befenyíteni Brüsszel

Beata Szydlo lengyel miniszterelnök Göteborgban, az Európai Unió csúcstalálkozója után tartott pénteki sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, nem fogja hagyni, hogy országa polgárait megrágalmazzák, annál is inkább, mivel Lengyelország kétszer is a totalitarizmus áldozatául esett.

A lengyel kormányfő azokra a nemzetközi bírálatokra reagált a göteborgi EU-csúcs után újságírók előtt, amelyek idegengyűlölettel és fasizmussal vádolják a november 11-i függetlenség napi varsói meneten részt vevő lengyeleket.

– mondta Szydlo a függetlenség napi varsói felvonuláson tapasztalt szélsőséges megnyilvánulásokra utalva. Hozzátette azonban, hogy a lengyel kormány soha nem fogja hagyni az ország polgárainak rágalmazását.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá a lengyel kormányfő.

Andrzej Duda lengyel államfő az állami televízióban botrányosnak nevezte az Európai Parlamentben a Lengyelországgal foglalkozó szerdai vita során elhangzott kijelentéseket. A liberális képviselőcsoportot vezető Guy Verhofstadt szavait elfogadhatatlannak tartotta a lengyel elnök, aki úgy vélte, Verhofstadtnak szégyellnie kellene magát kijelentései miatt. A liberális képviselőcsoport vezetője szerdán azt mondta a függetlenség napi varsói menettel kapcsolatban:

Andrzej Duda arra a kérdésre, hogy mi lehet ezeknek a Lengyelország elleni támadásoknak a hátterében, kifejtette: az Európai Parlamentben uralkodó politikai realitás választ ad mindenre. Szerinte nem szabad elfelejteni, hogy az EP többségi frakciójában ülnek a fő lengyel ellenzéki párt, a Polgári Platform (PO) képviselői, és az ő partnereik voltak azok, akik előkészítették és megszavazták szerdán a lengyel jogállamiságról szóló határozatot. E határozat alapján az EP elkezdi előkészíteni az uniós alapszerződés hetedik cikke szerinti eljárás megindítását Lengyelországgal szemben.

MTI

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."