Pesti Srácok

Magyarország rendezné a vitáját az Európától távolodó Ukrajnával

Magyarország rendezné a vitáját az Európától távolodó Ukrajnával

Magyarország továbbra is mindent megtesz az ukrán oktatási törvény körüli vita rendezése érdekében, ezért a közelmúltban az Európai Unió több szervezetét is megkeresték – mondta az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szombaton Budapesten. Ukrajna makacsul ragaszkodik az új oktatási törvényhez, miközben elkezdték tettlegesen megfélemlíteni a kárpátaljai magyarokat.

Németh Zsolt közölte, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter két levelet is küldött az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezethez (EBESZ), amely jelentős szereppel bírhat az ukrán helyzet rendezésében. Emellett ő maga is írt az Európa Tanács vezetőinek – Sztella Kiriakídisznek, a parlamenti közgyűlés elnökének és Thornbjorn Jagland főtitkárnak – egy-egy levelet, amelyben a helyzet kivizsgálását kérte – tette hozzá a külügyi bizottság elnöke. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy pénteken Göteborgban Orbán Viktor miniszterelnök is találkozott a főtitkárral, akivel áttekintették az ukrán helyzetet, a tárgyalást pedig szavai szerint nagyfokú egyetértés jellemezte.

Elmondta azt is, hogy magyar képviselők kezdeményezésére az Európai Parlament elnöke levélben fordult Petro Porosenko ukrán elnökhöz, amelyben világossá tette, hogy Ukrajna európai uniós és nemzetközi kötelezettségeivel ellentétes az ukrán oktatási törvény, és felszólította Ukrajnát a Velencei Bizottság jövőben megszülető ajánlásainak végrehajtására. Lilija Hrinevics ukrán oktatási miniszter és Volodimir Hrojszman miniszterelnök éppen a héten jelentette be, hogy az oktatási törvényt semmiképp sem módosítják – idézte fel a politikus, hozzátéve, hogy ez az Európa Tanács és a Velencei Bizottság „cinikus semmibe vétele”, ami sérti a tanács normáit.

Érvek helyett a helyi magyarságot félemlítik meg

PestiSracok facebook image

Németh Zsolt kitért arra is, hogy nemrég több magyarlakta kárpátaljai településen is erőszakos, megfélemlítő randalírozást folytatott és magyar zászlókat tépkedett le a Karpatszka Szics félkatonai szervezet. A kisebbségek ilyen jellegű megfélemlítése egy jogállamban elfogadhatatlan – jelentette ki a külügyi bizottságának elnöke. Emlékeztetett arra is, hogy jövő héten összeül az Európai Tanács állandó bizottsága, ahol ismét napirendre veszik az ukrán kérdést, december 9-én pedig nyilvánosságra hozza ajánlásait a Velencei Bizottság is. A kérdés már túlmutat a kisebbségi jogokon, és valójában arról szól, hogy Ukrajna hátat fordít-e Európának, és visszazuhan-e a posztszovjet világba – mondta Németh Zsolt.

MTI

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.