Pesti Srácok

A második világháború óta először fenyeget politikai káosz Németországban

A második világháború óta először fenyeget politikai káosz Németországban

Több mint két hónap telt el a választások óta, de még mindig nem sikerült kormányt alakítania Angela Merkelnek. A jelenlegi állás szerint ismét nagykoalíciós kormány lehet.

Németország „elveszteni látszik” a stabil politikai rendszerét, amely a második világháború után mindig is jellemző volt az országra, és politikai káosz kezd kialakulni – mondta Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Csoport vezetője az M1-en. Hozzátette, hogy Merkel elszenvedi a migrációval kapcsolatos, 2015-ös rossz döntésének sokadik következményét is, mert sem a számára kívánatos koalíció nem jött össze, sem a nagykoalíció, amely lehet, csak húsvétra alakul meg.

Az előző ciklusban is 80 százalékos többséggel nagykoalíció kormányozta az országot, most azonban ha össze is áll újra a CDU/CSU a szociáldemokratákkal (SPD), csupán 56 százalékos parlamenti többségük lenne. A kormányalakítás meghiúsulása esetén viszont a megismételt választásokon a választók megbüntetnék a hagyományos nagy pártokat, amelyek már így is jelentősen visszaestek. Mráz szerint ennek a nyertesei az AfD és a szabaddemokraták lehetnének, a kereszténydemokraták meggyengülése pedig Merkel vesztét is okozhatja.

Nem könnyebb az SPD helyzete sem, amely újrapozicionálhatná magát egy esetleges választásra, de előbb még túl kell esnie a december 9-i tisztújító pártkongresszuson, ahol Martin Schulz jövője is kérdéses. A politológus szerint ideiglenesen vélhetően meghosszabbítják majd Martin Schulz mandátumát és támogatják a nagykoalíciós tárgyalások felvételét. Ennek azonban hatalmas lesz az ára, ugyanis a CDU/CSU és az SPD „érdekházasságot” fog kötni. Erősek a kételyek, hogy Németország erős kormányt tud-e majd alakítani – vetítette előre.

PestiSracok facebook image

hirado.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.