Pesti Srácok

Migránsoknak adtak el hamis tartózkodási engedélyt olasz rendőrök

Migránsoknak adtak el hamis tartózkodási engedélyt olasz rendőrök

Őrizetbe vettek Olaszországban több rendőrt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy tartózkodási engedélyeket árusítottak migránsoknak - jelentette kedden az ANSA olasz hírügynökség a milánói rendvédelmi szervekre hivatkozva.

A gyanúsítottak a bűncselekmények elkövetésének idején a milánói rendőrség bevándorlási ügyekkel foglalkozó részlegén dolgoztak. Az érintett rendőröket azzal vádolják, hogy 500 és 5000 euró közötti összegért bocsájtották áruba a hosszú távú olaszországi tartózkodásra jogosító okmányokat. Az ilyen iratok birtokosai idővel akár olasz állampolgársághoz is juthatnak.

A nyomozók szerint 2013 és 2016 között több mint száz esetben állíthatták ki pénzért ezeket az okmányokat. A hatóságok közölték azt is: a történtekkel összefüggésben négy rendőr és két segítőjük került vizsgálati fogságba, két másik rendőr pedig házi őrizetben van.

Az ügyre 2016 novemberében derült fény, amikor egy másik rendőrt letartóztattak korrupciós bűncselekmények gyanújával.

PestiSracok facebook image

MTI; Vezető kép: autoblog.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.