Pesti Srácok

Minden erdélyi magyar párt elutasította Gyurcsány szavazatmegvonási javaslatát

Minden erdélyi magyar párt elutasította Gyurcsány szavazatmegvonási javaslatát

Az erdélyi magyar pártok vezetői egybehangzóan elutasítják a határon túliak szavazati jogának megvonására vonatkozó javaslatot. A pártvezetőket a Krónika című erdélyi magyar napilap kérdezte Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke keddi kezdeményezéséről.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke „totális tévedésnek, manipulatív és rosszindulatú akciónak” minősítette Gyurcsány Ferenc felvetését, és úgy vélte: a DK elnöke ismét azt bizonyította, hogy politikai fantáziája és kreativitása korlátozott.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott Kelemen Hunor. Nem tartotta elfogadhatónak, hogy a határon túl leadott szavazatokkal megszerezhető két-három parlamenti mandátum miatt valaki szándékosan akar törésvonalat kreálni az összmagyar társadalomban.

– szögezte le Kelemen Hunor. A politikus elutasította azt az ellenérvet, hogy aki nem Magyarországon adózik, ne szavazhasson. Butaságnak tartotta, hogy ismét a határon túli magyarokat akarják felelőssé tenni az esetleges magyarországi problémákért. Az RMDSZ elnöke szerint a kérdést úgy is fel lehetne tenni, mennyit nyert Magyarország abból, hogy több ezer orvos, mérnök, illetve jól képzett szakember költözött oda a határon túlról, aki ott kiválóan megállja a helyét, nálunk viszont nagyon hiányzik.

Gyurcsány nézze meg, milyen nevek állnak az erdélyi világháború emlékműveken!

A Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke szomorúnak tartotta, hogy a magyarországi baloldal ma sem talál más választási témát, mint a nemzet összeugrasztása és a határon túli magyarok ismételt kampánytémává emelése. Biró Zsolt különösen helyénvalónak tartotta a határon túli magyarok szavazati jogát olyan körülmények között, hogy a nemzet szövetét immár nemcsak a kulturális szálak, hanem a közös Kárpát-medencei gazdasági tér is összeköti.

– mondta Biró Zsolt.

A Gyurcsány vezette MSZP emlékezetes kampánnyal mondott nemet a határon túli magyar milliókra 2004-ben. (fotó: polusonline.blogspot.com)

Nincs még egy olyan ország, ahol a miniszterelnök a saját népe ellen kampányolt volna

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke nem talált semmi meglepőt a DK-elnök kezdeményezésében, hiszen – mint mondta – Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként is a határon túliak ellen kampányolt.

– utalt a kettős állampolgárságról szóló 2004-es kampányra Szilágyi Zsolt. Az EMNP elnöke a határon túli szavazatok csekély befolyásoló erejére utalva nevetségesnek találta azt az érvelést, hogy csak azok szavazhassanak, akik Magyarországon fizetik az adójukat.

Gyurcsány Ferenc kedd este egy budapesti fórumon jelentette be: a DK aláírásgyűjtést indít annak érdekében, hogy ne szavazhassanak azok, akik soha nem éltek Magyarországon, így nem viselik szavazatuk következményeit.

MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.