Pesti Srácok

A párizsi ügyészség fellebbez az első franciaországi dzsihadista merényletben hozott ítélet ellen

A párizsi ügyészség fellebbez az első franciaországi dzsihadista merényletben hozott ítélet ellen

A párizsi ügyészség pénteken bejelentette, hogy súlyosbítást kérve fellebbez Abdelkader Merah ügyében. A 2012-es franciaországi dzsihadista támadás elkövetője, Mohamed Merah bátyját előző nap húsz év szabadságvesztésre ítélték terrorista bűnszövetkezetben való bűnrészesség miatt.

A vádhatóság úgy véli, hogy az esküdtek "nem vontak le minden jogi következtetést a tényekből", amikor terrorista bűnszövetkezetben igen, de az emberölésekben nem mondták ki bűnrészesnek a vádlottat. Utóbbiért életfogytiglani börtönbüntetés járt volna.

Mohamed Merah 2012. március 11. és 19. között hét embert ölt meg a dél-franciaországi Toulouse-ban és az onnan 50 kilométerre lévő Montaubanban: három francia katonát, majd egy zsidó iskola három tanulóját és egy tanárát, hatalmas felháborodást keltve mind Izraelben, mind Franciaországban. A merénylővel március 22-én végeztek az elfogására kiérkező kommandósok, miután nem volt hajlandó megadni magát.

Az óriási médiaérdeklődés mellett öt hétig tartó perben az ügyészség életfogytiglani börtönbüntetés kiszabását kérte a 35 éves francia-algériai állampolgárságú fővádlottra, aki 2006-ban radikalizálódott, és aki az elkövető szellemi mentora volt. A vádhatóság azt állította, hogy ő irányította öccsét a hét ember megölésében, a bíróság viszont úgy ítélte meg, nincs arra utaló bizonyíték, hogy Abdelkader Merah részt vett a merényletekben. A súlyosbító ítéletért a másik vádlott esetében is fellebbez az ügyészség.Fettah Malki 14 év börtönbüntetést kapott, amiért fegyvert és golyóálló mellényt adott el az elkövetőnek, aki gyerekkori barátja volt és akiről tudta, hogy radikalizálódott.

PestiSracok facebook image

Eric Dupond-Moretti, a fővádlott ügyvédje korábban azt mondta, hogy gondolkodik a fellebbezésen, mégpedig azért, hogy ügyfele felmentését kérje, de erről még egyeztetnie kell Abdelkader Merah-val. Abdelkader Merah a terrorista bűnszövetkezetben való bűnrészesség miatt kiszabható maximális büntetést kapta. A héten életbe lépett új terrorelhárítási törvény alapján azonban szigorodott a büntetés, s ezentúl harminc évvel sújtható, akiről bebizonyosodik, hogy terroristákat segített.

A 2012-es dél-franciaországi merényletek voltak az első iszlamista támadások Franciaországban 1995 óta, amikor is az al-Kaida terrorszervezet elődjének számító algériai GIA hajtott végre merényletsorozatot Párizsban. Mohamed Merah lett a jelképe az elmúlt években Franciaországot sújtó dzsihadista terrorizmusnak, amelynek 2015 óta 241-en estek áldozatul. Naima Rudloff ügyész azt kérte a perben az esküdtszéktől, hogy "adjon leckét demokráciából, lerántva a leplet a terrorizmus újfajta arcáról". A pernek ugyanis az volt az alapkérdése, hogy Mohamed Merah "magányos farkasként" követte el a támadásokat vagy pedig segítették őt. Az elmúlt öt hét arra világított rá, hogy az elkövetőt Toulouse-ban jelentős iszlamista radikális mozgalom vette körül.

MTI

Vezető kép: dailystar.co.uk

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.