Pesti Srácok

Phenjan tagadja, hogy többen meghaltak egy alagút beomlásakor az atomkísérleti telepen

Phenjan tagadja, hogy többen meghaltak egy alagút beomlásakor az atomkísérleti telepen

Tagadta Phenjan az Aszahi japán televízió e heti jelentését, miszerint valószínűleg több mint kétszáz ember meghalt Észak-Koreában, amikor egy szeptemberi nukleáris robbantás után beomlott egy építés alatt álló alagút. A japán televíziós csatorna erről kedden számolt be meg nem nevezett forrásokra hivatkozva.

Phenjan a KCNA észak-koreai állami hírügynökség által kiadott közleményében hamis jelentésnek nevezte az Aszahi televízió e beszámolóját, és bírálta a japán vezetést, amiért engedte, hogy az említett híradásban bemutassák a nukleáris robbantás lehetséges halálos áldozatairól szóló anyagot.

Az észak-koreai vezetés azzal vádolta meg a "japán reakciósokat", hogy ködösíteni akarnak e televíziós anyaggal, és azt akarják általánosságban elhitetni az emberekkel: létezik egy "észak-koreai fenyegetés", amely által - Phenjan szerint - igazolhatóvá válna Észak-Korea jövőbeni inváziója.

Az alagút az észak-koreai Punggje-Ri atomkísérleti telepen épült. A katasztrófa első szakaszában mintegy száz munkás rekedt a föld alatt szeptember 10-e körül. A mentés során bekövetkezett egy második omlás is, és ezzel nőhetett 200 fölé a halálos áldozatok száma - közölte a televízió az esetet ismerő észak-koreai forrásokra hivatkozva.

PestiSracok facebook image

Szakértők azt valószínűsítik, hogy a hatodik és egyben a legerősebb észak-koreai földalatti atomrobbantás szeptember 3-án destabilizálta a térség geológiai felépítését, és a kísérleti telep emiatt feltehetőleg használhatatlanná vált. A robbantás 6,3-as fokozatú földrengést és földcsuszamlásokat okozott a következő napon készült műholdas felvételek szerint.

Észak-Korea nem szokta elismerni, ha súlyos baleset történik az országban. Egy dél-koreai kormányszóvivő is csak annyit mondott, hogy ismerik a televízió által közölt információt, de nem tudnak többet az ügyről.

MTI

Vezető kép: AFP

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.